fbpx
2024. április 18. csütörtök

Címke: Elektromos szállítmányozás

Elektromos kukásautók is gyűjtik a szemetet Debrecen utcáin

0
Négy új elektromos meghajtású hulladékgyűjtő autót adtak át Debrecenben. A cívisvárosban jelentős ilyen típusú haszongépjármű gyártás indulhat meg.

2023: Minden méretben lesz Renault áruszállító

0
Nem cicózik a Renault Trucks, 2023-ra a teljes áruszállító szegmens lefednék elektromos furgonokkal és kamionokkal.

2023-ban érkezik az új generációs, elektromos Ford E-Transit

0
A Ford tegnap megerősítette, hogy az új generációs Ford Transit Custom kínálatában a plug-in hibrid, a mild hibrid és a hagyományos hajtású modellváltozatok mellett tisztán elektromos hajtású kivitel is szerepel majd.

320 kilométeres hatótávval érkezik az Arrival elektromos áruszállítója

0
A cég komolyan gondolja az elektromos furgon flotta kiépítését, éppen ezért egy teljesen új szoftvert is fejlesztettek a járművek számára, amit felhőn keresztül lehet egyszerűen frissíteni, valamint segít a járművek karbantartásának ellenőrzésében is

A FedEx is elektromosítja a teljes flottáját

0
A FedEx célja, hogy a teljes céget 2040-re teljesen karbonsemlegessé teszi. Ez nem kis feladat lesz, hisz több mint 670 repülőgépet is üzemeltet a cég.

Elektromos darus haszongépjármű a Renault-tól

0
A Renault nem kispályás az elektromos haszongépjárművek piacán, most a D Wide Z.E. elektromos kamionból hoztak létre egy darus kivitelt.

Elon Musk elárulta, hogy mekkora akkumulátorral érkezhet a Tesla Semi

0
Elon Musk még a gyártás megkezdése előtt elárulta a Tesla Semi várható akkumulátorkapacitását és jóval kisebb lesz, mint azt előzetesen gondoltuk.

Kész a sorozatgyártásra érett Tesla teherautó?

0
A Tesla fremonti gyárának közelében lencsevégre kapták a Tesla Semi legújabb prototípusát. Elképzelhető, hogy ez már a végső prototípus.

DAF LF Electric, akár 280 kilométeres hatótávval

0
A DAF Trucks bemutatja az LF Electric típust: egy 19 tonnás, teljesen elektromos áruterítő tehergépkocsi városi felhasználásra. A korszerű jármű hatótávolsága akár 280 kilométer is lehet.

A Tesla Semi kaphatja meg először a teljes önvezetést

0
A Tesla a 2020 negyedik negyedéves eredményeinek ismertetésénél Elon Musk elmondta, hogy a Tesla Semi kapja meg először a 4. szintű önvezetést, még a személyautók előtt.

6320 elektromos furgonra kapott megrendelést a Workhorse

0
Két amerikai vállalat megint összefogott, most a Workhorse és a Pride cégek adtak egymásnak munkát, 6320 elektromos furgon formájában.

Az Amazon bemutatta a Riviannal közösen fejlesztett elektromos kisteherautóját

0
Az Amazon bemutatta a Riviannal közösen fejlesztett elektromos kisteherautót, melyet teljes egészében a csomagszállításra optimalizáltak.

Duplázott a DAF – akár kétszer akkora távolság egyetlen töltéssel

0
A DAF bejelentette az új, kiterjesztett hatótávú verzióját a CF Electric elektromos kamionnak

Gyártásra kész e-kamion a Renault gondozásában!

0
A Renault újabb mérföldkövet tudhat magáénak a D.Z.E. elektromos kamionnal, ami a 16 tonnás kamionok közé furakodna be!

A British Gas ezer darab új elektromos Vivaro-e furgont rendelt a...

0
Ez az eddigi egyik legnagyobb elektromos jármű megrendelés az Egyesült Királyságban.

Legolvasottabb cikkek

Legutolsó cikkek