Véletlenül Teslával ment munkába a Volvo K+F vezetője

0

Mindig is kíváncsi lettem volna az érzésre, amikor egy adott márka életében vezető szerepet betöltő emberként a konkurencia termékét használva érkeznék meg a munkahelyemre a reggeli sürgés-forgásban! Vajon milyen lehet mondjuk Pepsi alkalmazottként Coca Colával besétálni a munkahelyre, vagy éppen Teslával érkezni a Volvóhoz?

Nos, Anders Bell megcsinálta, bár a történetét megíró CarUp magazin cikke szerint nem volt tudatos az autóválasztás, mert az úrnak van a Tesla mellett amúgy egy elektromos Volvója is, így valószínűleg csak a reggeli sietség miatt esett Elon Musk termékére a választás.

Bell egyébként nagy tudással bíró kolléga, aki a Tesla életében is jelentős szereppel bírt, hiszen a Model 3 és Model Y típusok kifejlesztésénél is ott bábáskodott, nem kevéssel hozzájárulva a két típus sikeréhez és mostani helyzetéhez.

Anders Bell és a Tesla Model Y-ja

A Teslánál, mint vezető mérnökigazgató dolgozott és az itt felhalmozott tudást hamarosan a svéd (kínai) Volvo autói esetében fogja tudni majd kamatoztatni. 2016-ban kezdett az amerikai márkánál és 6 évet töltött ott, mielőtt tavaly novemberben befejezte volna a Teslánál végzett munkáját. Ezt megelőzően azonban a Volvo berkein belül tevékenykedett, tehát mondhatni, hogy Bell hazatért a svéd márkához, akinek így már egyébként mintegy 25 éves mérnöki tapasztalata van az autóiparban.

Ez a sok tapasztalat és tudás pedig eléggé elkél a svédeknél, hiszen ők voltak nagyjából az első márka, ahol elhangzott az átállás a tisztán elektromos meghajtásra és a belsőégésű motor száműzésére. A leginkább figyelemre méltó, hogy Bell ott volt, amikor a Megacasting meg tudott valósulni és mint arról mi is írtunk korábban, ezt a Volvo is tervezi bevezetni mielőbb.

Bell visszatérése révén a Megacasting eljárásaival kapcsolatban így első kézből juthat a Volvo tapasztalatokhoz, amivel jelentősen felgyorsíthatja a svéd autógyártó a megvalósítás folyamatait. Végül Bell egy meglehetősen érdekes összehasonlítást végzett a Tesla és más autógyártók között: meglátása szerint a Tesla életében nem igazán van jelen a papíralapú adatkezelés, ott szinte minden digitális és ez is jelentősen megkönnyíti az információk áramlását. Szerinte ebben is lenne hova fejlődnie sok autógyártónak még.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!