2025. november 11. kedd

Akkumulátor

Belép a BYD az európai akkumulátorpiacra.

0
Ráadásul rögtön egy akkumulátorgyár nyitásával indítaná a bemutatkozást a kontinensen.

A japán ipar összefog, legyőzendő Kínát a szilárdtest-akkumulátorokért vívott harcban.

0
Merész vállalkozásba fogott a japán autóipar, a 2020-as évek elejére már piacon értékesíthető szilárdtest-akkumulátorokat gyártanának.

A Siemens is beszáll a Northvolt projektbe

0
Ahogy halad előre Európa egyik legnagyobb akkumulátorgyárának építkezése, úgy jelennek meg sorban az érdeklődők.

Újabb innovatív ötlet az angol National Grid vállalattól

0
Ezúttal is az akkumulátor-alapú energiatárolás van a középpontban.

Kiszolgált e-autós akkumulátor? Használjuk arra, amire való!

0
Tehát energiatárolásra! Ezúttal használt BMW i3 akkuk lesznek ebben hasznára Anglia legnagyobb áramszolgáltatójának.

Újabb befektető érkezett StoreDot céghez

0
A StoreDot első számú fejlesztése a percek alatt feltölthető akkumulátor!

Beszáll a Northvolt akkugyárába a japán Marubeni is

0
A távol-keleti vállalat elsősorban az akkumulátorgyártásban szerzett tapasztalatait adná át.

Kimutatás készült a Tesla Model S és X típusok akku degradációjáról

0
Az biztos, hogy a fenti típusok tulajdonosai nyugodtan aludhatnak!

Hogy néz ki egy Tesla Model S akkucsomag, miután elázott?

0
Az akkumulátor és a víz nem barátok, főleg, ha az 10 napot töltött a vízben.

Elérte a Hyundai-t (is) az akku hiány

0
A probléma elsősorban az Ioniq gyártásokat hátráltatja, de kihatással lehet a Kona Electric verziójára is!

Szilárdtest akkumulátorok ügyében társulnak a nagy japán gyártók

0
Egy új japán társulás született meg kormányzati segítséggel, ez pedig a LIBTEC (Lithium Ion Battery Technology and Evaluation Center)

A Northvolt elkezdte a kivitelezési munkákat

0
Egyre közelebb érkezik az idő, amikor Európa "Gigafactoy"-ja elkészül Svédországban. Itt 32 GWh-nyi Li-ion akkumulátor készülne 2023-tól, de már 2019-től elkezdenének próbagyártással foglalkozni. A szériagyártást pedig 2020-ra időzítik.

A kínai Lishen akkumulátorgyártó a VW és a Daimler kegyeit keresi?

0
Állításuk szerint már tárgyalások is folynak az említett autógyártókkal.

Volkswagen: 500.000 darab akkupakk évente

0
Optimista számok a VW háza tájáról.

Meglepő funkciót kapnak egyes Mitsubishi kereskedések Japánban

0
A megújuló energiaforrások által megtermelt energia betáplálása a hálózatba sokszor jelent problémát. Erre találtak egy lehetséges megoldást a Mitsubishi mérnökei.

Legolvasottabb cikkek

Legutolsó cikkek