A Volkswagen szerint lesz elég akkumulátor az „első néhány évre”

0

Bizony igaz az a tézis, miszerint ha van elég akkumulátor, lesz elég e-autó is. A VW is tudja ezt, ezért is próbálja minél inkább bebiztosítani magát ebből a rendkívül fontos alkatrészből. Sajnos voltak problémák a beszállítói láncolat biztosításával, hiszen a pár hete a Samsung elég csúnyán cserben hagyta a VW-t.

Talán ennek is következménye, hogy a német gyártó próbál több lábon állni, ennek egyik jele, hogy beszállt az „európai gigafactory” néven alakuló akkumulátorgyár, a Northvolt megépítésébe. Még tavaly, Herbert Diess vezérigazgató nyilatkozta, hogy semmiképpen nem szeretnének néhány ázsiai akkumulátorbeszállító kénye-kedvétől függeni.

Ám addig is, míg a VW be tudja hozni a több éves lemaradását, kénytelen lesz ezekkel az ázsiai gyártókkal kiegyezni. Főleg, hogy csak Zwickauban 2021-től éves szinten 330.000 darab tisztán elektromos autó kerül majd le a gyártószalagokról. A VW saját akkumulátorgyárának (vagy akár a Northvoltnak) a beindításáig az alábbi beszállítók fognak neki szállítani, régiók szerint:
– Európa: LG Chem, Samsung SDI, SK Innovation és majd a Northvolt, várhatóan 2023 után
– Kína: CATL
-Észak-Amerika: SK Innovation

Thomas Ulbrich, a VW igazgatósági tagja így nyilatkozott akkumulátor témában:
„Megerősíthetem, hogy terveink első éveire az akkumulátor ellátottság biztosítva van. Reményeik szerint (az ázsiai gyártók) az egyezség hosszú ideig fent is marad, a szerződések megvannak, így senki nem fogja azt mondani, hogy nem segít nekünk, oldjuk meg magunk ha akkumulátort szeretnénk – ez lehetetlen!”

Az ígéretek és a szerződések tehát megvannak, kérdés, hogy mi van akkor ha a Samsunghoz hasonlóan valamelyik gyártó mégsem akar (vagy tud) elég cellát gyártani a Volkswagennek?

Regisztrálj a fórumunkon ahol elmondhatod a véleményed és troll mentes zónában cseveghetünk. “e-cars.hu club, e-autó tulajdonosoktól, e-autó tulajoknak és rajongóknak, érdeklődőknek” egyaránt! https://ecarsforum.hu/

 

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!