A BMW és a Volkswagen is beszáll a Northvolt európai gigafactory megépítésébe

0

2017-ben volt hír, hogy az egykor a Tesla vezetésében kulcspozíciókat betöltő Peter Carlsson és Paolo Cerruti közös európai startup céget alapít Northvolt néven. Ezzel a lépéssel pedig megalapíthatják a saját gigafactory üzemüket az akkumulátorok gyártására Európában.

Erre azután került sor, hogy a Tesla bejelentette, nem kívánja felépíteni az európai Gigafactory-t, inkább Kínában építenének gyárat. A Northvolt vállalathoz már többen is csatlakoztak, de tegnap két igazi nagyágyú is a képbe került. Közel 1 milliárd dolláros tőkeemelést hajtottak végre, melynek keretében a BMW és a Volkswagen is részesedést szerzett a vállalatban.  A Volkswagen a Northvolt részvényeinek közel a 20 százalékát megszerezte. Ezzel a lépéssel pedig akár már idén augusztusban megkezdődhet az üzem építése. 2021-ben pedig az éves akkumulátorgyártó-kapacitás elérheti a 16 GWh-t majd pedig a végleges 32 GWh-t.

Fontos megemlíteni, hogy rengeteg autóipari szakember és cégvezető azon lobbizik, hogy létrejöjjön egy önálló európai autóakkumulátor-gyártó ágazat. A jelenlegi piacot szinte teljes egészében az ázsiai beszállítok uralják. Roberto Vavassori, az European Association of Automotive Suppliers (CLEPA) elnöke korábban már többször jelezte, hogy az elektromos autók elterjedésével az európai gyártók átjátsszák az üzletet Kínának, amely Dél-Koreával és Japánnal karöltve uralja az akkumulátorpiacot. Az elnök szerint minden egyes eladott e-autóval 4-7 ezer eurós bevételt generálnak az ázsiai beszállítóknak az európai autógyártók.

Mindezért pedig hatalmas szükség van a vezető európai autógyártóknak és beszállítóknak arra, hogy saját akkumulátorgyártó-kapacitásokat kezdjenek el kiépíteni.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!