2000 hipertöltőt telepítenek 700 McDonald’s-hoz

0

Franciaországban tavaly október végén több mint 111 000 nyilvános elektromos töltőpont működött, azonban ezeknek csak a nyolc százaléka volt 150 kW vagy annál nagyobb teljesítményű, és a többségük inkább az autópályák mentén található.

Most viszont Franciaországban is elindul valami, ugyanis az amerikai gyorsétterem-lánc, a McDonald’s mintegy 2000 hipertöltőt telepít 700 helyszínre 2025-ig. Ezen töltők ráadásul nagy teljesítményű, 150-200 kW-osak lesznek. Így bőven feltöltődik az elektromos autó akkumulátora, míg valamit eszik, vagy iszik a család.

A töltőállomásokat a Meki helyi partnere, az Izivia fogja telepíteni és üzemeltetni, minimum 12 évig. Továbbá a szolgáltató vállalata, hogy csak zöld energiából (napelem, szélerőmű, vízerőmű) fogja ellátni a töltőállomásokat.

Az Izivia és a McDonald’s 12 éves együttműködése során a gyorstöltő állomásaik a becslések szerint 9,4 milliárd km értékű energiát biztosítanak, és ezzel 1,7 millió tonna szén-dioxid-kibocsátást takarítanak meg.

A McDonald’s-nak hasonló tervei futnak éppen Olaszországban, Svédországban és az Egyesült Királyságban, ahol az Instavolttal kötött megállapodás keretében 2030-ig 10 000 töltőt terveznek telepíteni és üzembe helyezni.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!