Megérkeztek az első Polestar 2 modellek Európába

Nem kell sokat várnia az első szerencsés vevőknek, hogy megkapják az elektromos Polestar modelljüket.

Július 15-én mutatják be a Nissan Ariya-t

Néhány héten belül lehull a lepel az egyik legjobban várt teljesen elektromos crossoverről. A nagy várakozás összes okát talán nehéz lenne összegyűjteni, azonban néhányat...

A Ford és a Volkswagen megállapodtak, hogy közös EV- és önvezető autós projekteket indítanak

A Ford és a Volkswagen tavaly júliusban tette közzé először a megállapodásról szóló terveket.

Előrendelhető a Maxus E Deliver 3 elektromos kisteherautó az Egyesült Királyságban

Az új Maxus az első olyan kisteherautó az országban mely csak és kizárólag elektromos meghajtással kapható.

Már tesztelik a plug-in hibrid Transportert a Nürburgringen

Kiváló helye lenne a plug-in hibrid meghajtásnak egy ilyen furgonban. 2021-ben kiderül, hogy vajon lesz-e ilyen Transporter T7?

Önvezető járművek 5G technológián alapuló kommunikációját vizsgálják az M86-os gyorsforgalmi úton

A kormány célja, hogy az új, innovatív technológiák alkalmazásában élen járjon az ország

Lesz plug-in hibrid Volkswagen Arteon is, rögtön két kivitelben

A külső-belső frissítésen túl a legfontosabb, hogy plug-in hibrid kivitelben is lesz Volkswagen Arteon!

11 kW-os fedélzeti töltőt kap a Jaguar I-Pace

0
Számos újítást kap a facelift során az I-Pace, de a legfontosabb műszaki újítás a 11 kW-os AC fedélzeti töltő lesz!

Együtt dolgozik az önvezetésen a Mercedes és az NVIDIA

A Mercedes és az NVIDIA 2017-ben jelentette be a partnerséget, azóta pedig nem sokat hallani a közös projektről.

Az IKEA is nyit az e-autózás felé

A skandináv bútorgyártó a hírek szerint hatalmas megrendelésre készül.

Franciaország: májusban a plug-in hibridek értékesítése 61 százalékkal nőtt

A teljes autópiac a felére zuhant, de úgy tűnik, a plug-inek kicsit sem tartoznak a nagy átlaghoz.

Új elektromos autót mutatott be az Opel

Elektromos, emissziómentes, energiával teli: ilyen az új Opel Mokka!

Németországban is tovább emelkedett az e-autók eladása májusban

Májusban 168,148 darab autót adtak el Németországban, ami csupán a 49,5 százaléka az előző évi adatoknak.  A jó hír azonban az, hogy az elektromos autó...

Legutolsó postok