Indonéziában nyitott akkumulátorgyárat a Hyundai és az LG

0

A Hyundai az LG Energy Solution vállalattal együttműködve megnyitotta első elektromos jármű akkumulátorcellagyárát Indonéziában. Ez az üzem több mint 150 ezer Hyundai és Kia elektromos járműhöz fog akkumulátorcellákat gyártani.

A Hyundai és az LG neve mára erősen összenőtt, ha elektromos autókról beszélünk. Nem is csoda, hiszen mindkettő vállalat dél-koreai, kettejük közös munkája pedig sok évre nyúlik vissza. Többek között az egyik ilyen projektjük volt a 2021-ben kötött megállapodásuk, ami mentén kitűzték a nagy célt: építenek egy akkugyárat Indonéziában. A befektetés értéke 1,1 milliárd euró, és a két fél fele-fele arányban vállalta a költségeket egy vegyesvállalaton keresztül, ami a HLI Green Power nevet kapta.

Az akkori megállapodás és a jelen közötti nagyjából 2,5 év nagyon gyorsan eltel és ma már arról írhatunk, hogy a közel 330 000 négyzetméteres telken elterülő akkugyár Indonéziában elkészült és a termelés is elindult. Az üzem éves kapacitása 10 GWh és az itt készülő akkucellák java a szintén hamarosan Indonéziában is készülő új Kona EV gyomrába fog kerülni. A Hyundai úgy döntött, hogy a tisztán elektromos Kona gyártásának egy bizonyos hányadát egy indonéz gyárából fogja fedezni.

Az itteni gyártás egyébként nem lesz új a Hyundai számára, hiszen az IONIQ 5 is itt készül többek között. Ezek fényében nem volt meglepő a Hyundai döntése pár éve, amikor az akkugyárat is megtervezték és Indonéziába álmodták. A lépéssel a Hyundai a kínai BYD folyamatos térnyerésére akar válaszolni, így mi is remélhetjük a csökkenő árakat a verseny révén és jöhetnek az olyan autók, mint az INSTER.

Indonézia neve egyébként bizonyára ismerősen cseng sok embernek, akik érdeklődnek az e-autós hírek iránt, hiszen az országban gazdag lítium lelőhelyek vannak, amire többek között már olyan nevek is rámentek, mint a Tesla, vagy éppen az LG és a CATL. Ebből jól jöhet ki az ország, persze ha okosan kötik meg a szerződéseket. Az elektromos autók aránya egyébként igen alacsony még az országban, a teljes állomány csupán 2 százaléka elektromos, de a következő években ez is megugorhat.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!