Mercedes-Benz EQS 580 4MATIC SUV – az igazi teszt

0

Nem sok választásom volt, hogy a rövidnek nevezhető hétvége alatt hova és merre induljunk el az EQS 580 4MATIC SUV-val, de azért kicsivel több mint 1100 kilométert sikerült így is belecsavarni a Mercedes-Benz legújabb elektromos autójába 3 nap alatt. Nézzük a részleteket!

A tesztem első részében leírtam, hogy milyen luxus körülmények között vehettem át a Pappas Auto Hunyadi úti telephelyének az élményátadójában a hétvégi társamat. Majd pénteken azon törtem a fejem, hogy vasárnap hajnalban Hallstatt felé vehetnénk az irányt és egy jó városnézéses ebéd közepette meglenne a nagy tesztkör is az EQS SUV-val. Azonban mikor beütöttem a naviba szombat délután az irányt, egyből elment a kedvünk a nyugati kiruccanástól. Ugyanis egész napra esőt jósolt az MBUX rendszer.

Apropó Hyperscreen. Legutóbb tavaly nyáron volt nálam Hyperscreen kijelzővel szerelt Mercedes, akkor egy kicsit lassú volt a navi mikor egy hosszabb utat kalkuláltattam ki a kocsival. Azonban a jelenlegi EQS SUV szinte pikk-pakk megoldotta a hallstatti utat, töltésekkel együtt. Mivel az EQS is tud OTA frissítést, ezért sanszos, hogy folyamatosan érkezhet a Mercikre is frissítés. Ami láthatóan jó eredményeket szül az egész rendszer tekintetében.

erények.módosítás.sósabb szavakat ne kérdezzétek, mert nem tudtam rájönni, hogy mi lehet!

A szlovéniai Bled is kiesett, mert ott is esőfelhőket jövendölt az autó és az időkép is. Tök jó, mondom magamban. Akkor kiállítom az autót a garázs elé aztán nézegetem aznap, hisz ilyen időbe nem sok értelme van elmenni valahova.

Majd jött a szikra, hogy induljunk el kelet felé, mondván, előzzük meg az esőt. Az első célunk Lillafüred, majd utána Szilvásvárad lett VOLNA. Sajnos az utóbbi már nem fért bele az aznapi ütemtervbe, ugyanis meglehetősen későn, 7 óra után indultunk el Székesfehérvárról.

Vasárnap reggel 99%-os töltöttséggel várt az EQS SUV, 530 kilométeres maximális hatótávval. Azonban az előző napokból és a már megtett 391 kilométeres útból kikalkulálva már csak 430 kilométert jövendölt a behemót.

Szeretem a Mercedes tippelő óráját, mert az egyik legpontosabb a piacon. A 100 kilométeres különbözetet megnyerhettem volna, ha tojást raktam volna a pedál alá és a 22 fokos fűtést és egyéb kényelmi (masszázs, stb.) szolgáltatásokat kikapcsolom. Ahogyan azt az egyszeri ember tette az M6-oson egy másik EQS SUV-val.

Felejtsük el! Mégiscsak egy Mercedes-Benz-ről beszélünk, ezzel az elektromos autóval szentségtörés lenne ilyen értelmetlen dolgokat véghezvinni. Az M7-esen haladva a Lillafüredi cél naviba táplálása után kijelezte az EQS SUV, hogy 260 kilométert kell még megtennünk és várhatóan 10:38-ra fogunk a célba érni közel 17%-os töltöttséggel. Meglátjuk, hogy tényleg igazat beszél-e az autók királynője.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az EQS SUV-val egyszerűen NEM LEHET 130 km/órával közlekedni. Olyan érzés mintha 30-cal cammognánk az 50-es városi szakaszon. Ezért, ahol lehetett kicsit feljebb pöcköltem a tempomatot, de végig betartva a szabályokat haladtunk. Egyik barátom mondta, aki Németországban már kipróbált egy ugyan ilyen modellt, hogy 160 km/órás tempó mellett is rendkívül csendes az EQS SUV. Valahol 180 km/óránál jön meg a szélzaj a nagyra nőtt külső tükrök miatt. Elhisszük 😉

A Mercedes-Benz EQS 580 4MATIC SUV végsebessége 210 km/óra, a 100-as sprintet 4,6 másodperc alatt futja, ami összesen 544 lóerő és 858 Nm nyomatékkal bír. Az össztömege pedig 2810 kilogramm. Két emberrel megvan a három tonna, ami rettenetesen érződik az egész autón. Az az összeszerelés, az a minőségi beltér, az a barna nyíltpólusú magnóliafa díszítőelem, alumínium csillagokkal, mind-mind a minőségről és a luxusról prédikál.

Az pedig érthető, hogy szereti a pocakját, így a bruttó 120 és nettó 108,4 kWh-s akkumulátor igazán elkél a szörny gyomrában. Több helyen olvastam, hogy sokat fogyaszt a legerősebb EQS SUV. Igen, de mihez képest? Egy Tesla Model 3-hoz, vagy egy Hyundai Ioniq-hoz képest persze, hogy sokat fogyaszt. Viszont egy három tonnás, minden földi jóval felszerelt pánikszobához képest egyáltalán nem fogyaszt sokat. Sőt!

Miskolcig meglehetősen üres utakon autózhattunk, bár a szél borzalmasan fújt az autópályán, de ebből szerencsére semmit nem éreztünk. Itt készítettem egy képet, hogy lássuk, hogy folyamatos autópályás szakaszon mennyi lett az EQS SUV fogyasztása. 29,6 kWh/100km, ami számomra igazán meglepő lett. Többre számítottam, bevallom őszintén.

Lillafüredre érve 29,5 kWh/100km-re csökkent a fogyasztás. A teljes utunk 292 kilométer lett amit 3 óra 2 perc alatt teljesítettünk. Bő 10 perccel előbb értünk, mint ahogy azt a navi jövendölte. Sőt, a 17 helyett 18 százalékkal értünk célba. Szép munka! Egy hozzáértő kezében még akár termeli az energiát.

Eddig szép és jó volt az utunk, de ne feledkezzünk meg arról a tényről, hogy már csak 71 kilométer maradt az EQS SUV-ban. No, és itt jön el az a pont amitől oly sok elektromos autózással kacérkodó leendő vásárló visszariad. Hogy hol töltsem fel az autómat? Menjek vissza Miskolcra és álljak rá egy 50 kW-os töltőre, ami jó esetben 40-43 kW-tal tölti a több mint 100 kWh-s akkukapacitással rendelkező 75 millió forintos elektromos autót? Az életemet megunnám, ha ezt kellett volna tennem.

Szomorú, de igaz, hogy amíg Lillafüreden sétáltunk, addig egy AC töltő pont töltött volna annyit, hogy az erdőn át simán elértünk volna Szilvásváradra. De mivel Szilvásváradon is csak AC töltő van, így ott kellett volna maradnunk egész éjszaka a ménes gazdaságban takarítani, hogy emberi akkukapacitással el tudjunk indulni hazafelé. No, éppen ezért a Szilvásváradot kihúztuk a napi programról és elindultunk hazafelé, úgyis jött az eső.

Egy rövid erdei túra után elindultunk a Geleji pihenő felé, ami 55 kilométer távolságban volt és két darab 150 kW-os Shell Recharge oszlop várt minket. Papíron!

A pihenőbe 4 százalékkal és 16 kilométer hátralevő hatótávval értünk meg. Ekkor az EQS SUV már kidobta a teknősbékát is, így nem igazán lehetett 110 fölé gyorsítani. Érezhetően, de még biztonságosan visszavett az autó a teljesítményből. De itt még mindig nem engedtem és nem kapcsoltam ki semmi plusz fogyasztót. Sőt, a Geleji töltőre kattintva az EQS SUV 8 százaléknál elkezdte temperálni az akkumulátort, mikor kiírta, hogy 158 kW-tal tudnám így tölteni. Viszont, mire 4 százalékkal beestünk a töltőre már 178 kW-tal tudtam volna tölteni az EQS-t. Ha lett volna erre képes töltő a keleti országrészben.

Mert bizony a két töltőből csak az egyik működött, de a 150 kW teljesítmény helyett csak 98 kW-tal töltötte a töltő az EQS SUV-ot. Mindezt 405 HUF/perc áron, ha Mobilitis applikációból indítottam volna a töltést. Azonban a Mercedes Me Charge applikációval megúsztam 130 HUF/kWh áron. Viszont március 1-től a Mercedes Me Charge is kénytelen volt árat emelni, de élhető határon belül maradtak az árak.

A Geleji töltőn 50%-ra töltöttem az EQS-t és 54,3 kWh-t számlázott ki a fél órás töltésért a Me Charge. Pont annyit töltöttem, hogy simán elérjünk a szigetszentmiklósi IONITY töltőhöz, ami igazi desszert az EQS SUV-nak.

Az M3-ason elért bennünket a hatalmas zivatarok sorozata (február 19-én vasárnap), szinte minden volt, csak jég nem. Szerencsére! Azonban az EQS SUV-t ez a fajta időjárás sem tudta kizökkenteni a komfortzónájából. Olyan magabiztossággal törte maga előtt az utat, hogy a masszázsfunkcióval egybekötve egy sétakocsikázásnak tűnt a 158 kilométeres szakasz.

Viszont a fogyasztás 29.0 kWh/100km-re megemelkedett, de ez nem meglepő. A 275/40 R22-es téligumikon játszi könnyedséggel hajtott át az EQS SUV a legnagyobb vízátfolyásokon is.

Az IONITY töltőhöz 6 százalékkal értünk szinte maximumra temperált akkumulátorral. Így csemege volt minden egyes kW az EQS SUV-nak, ami hozta a kötelezőt.

  • 16 százaléknál – 201 kW
  • 50 százaléknál – 163 kW
  • 80 százaléknál – 113 kW

A vasárnapi etapunk itt be is fejeződött, 90 százaléknál leállítottam a töltést. Felesleges megpúpozni, még akkor is, ha ingyenes az IONITY hálózatán az összes töltés az EQS és az EQS SUV-nek az első évben.

Összességében a Mercedes-Benz EQS SUV egy baromi jó elektromos autó. Teljes mértékben büszke lehet magára a csillagos márka, hogy egy ilyen kategóriájú luxusautót letett ismét az asztalra. Persze, lehet puffogtatni olyan közhelyeket, hogy miért csak 200 kW-al tölt és miért ekkora a fogyasztása. De a fizikát nem lehet meghazudtolni és a töltési sebesség pedig bőven elegendő. Nézzünk csak szét kicsiny hazánkban, hogy mennyi nagyteljesítményű töltő van. Na ugye, két kezemen meg tudjuk számolni.

Az viszont rettentően szomorú, hogy Debrecenben épül a bajorok elektromos autógyára és kínok között lehet a keleti országrészbe eljutni elektromos autóval. Nyugat felé pedig olyan töltőparadicsomok várnak amik megszólalnak. Nem egy benzinkút mögött kell megállni a 75 millió forintos autónkkal miközben majszoljuk a shopban vett hot-dogot. A töltőhálózatban bőven van még hova fejlődnünk.

1112 kilométert sikerült megtennem a Mercedes-Benz EQS 580 4MATIC SUV elektromos autóval, mindössze 28,7 kWh/100km átlagfogyasztással. Ezúton szeretném megköszönni még egyszer a Pappas Auto Hunyadi úti vezetőségének, hogy gondoltak rám és oda adták az egyetlen EQS SUV modelljüket, hogy az elsők között számolhassak be róla.

PS.: Tisztelt Pappas Auto vezetősége! Kérem, írjátok ki nekem egy hosszabb etapra ezt a modellt, ha beköszönt a jó idő. Köszönöm!

Gaben
Az e-cars.hu ötlete 2015 novemberében pattint ki a fejemből, majd 2017 januárjától naponta gyártjuk az értékes tartalmakat.