A Tesla Model 3 megváltoztatta a töltési szokásokat

A FleetCarma legújabb kutatásából az is kiderül, hogy miként változtak a szokások 2014-től napjainkig.

A kínai elektromos autó támogatások kizárják a luxus modelleket

Kína bejelentette, hogy ebben az évben 10 százalékkal visszavágja az elektromos autók támogatására szánt összeget.

Hamarosan megérkezhet a következő elektromos MG

0
Az MG ZS után megérkezhet az MG 5 is.

2020 első negyedévében a PSA csoport eladásainak 6 százalékát plug-in hibrid tette ki

0
A plug-in hibrid hajtáslánccal felszerelt autók eladása meglehetősen jól teljesített az elmúlt időszakban

Április 20-án a terveknek megfelelően elindult a VW ID.3 gyártása

0
A Volkswagen elektromos modelljei is készülnek már!

A Teslának nagyon nehéz időkkel kellett szembenéznie

A Tesla az indulása óta folyamatosan a csőd szélén állt, és sokszor csak a szerencsén múlott, hogy nem omlott össze.

TopGear Electric Awards: a Kona Electric a ma kapható egyik legnagyszerűbb e-autó

A Kona Electric a ’legjobb kisméretű családi e-autó’ címet nyerte el a folyóirat első ízben meghirdetett Electric Awards elektromos autós díjátadóján

Lítium-kén akkumulátorok – „forradalom közelít”

0
Az ausztrál cég egyébként elektromos autókra és az azokhoz kapcsolódó technológiákra szakosodott.

Gyorsabbak lesznek a Teslák

A két zászlóshajó gyorsulásán javítottak!

A Lordstown Motors 52 000 dolláros picupja már csak jövőre jelenik meg

A Lordstown Motors, egy új elektromosautó startup által bejelentett 52500 dolláros elektromos pickup megjelenése a koronavírus okozta nehézségek miatt átcsúszik a következő évre. A...

Jay Leno és a Tesla szárnybontogatása

Egy 12 évvel ezelőtti felvétel látott napvilágot, melyben a Tesla első szárnybontogatása látható.

Szabadalmaztatta a Mazda a Wankel-alapú plug-in hibrid hajtásláncát!

0
Az évek óta létező ötlet valóság lett és más szabadalom is védi a Mazda plug-in hibrid megoldását, melynek a Wankel motor az alapja.

Az akkumulátor-ellátás lehet a jövő egyik nagy feladata

0
Hogyan tudjuk fenntartani az igényekhez szükséges akku-mennyiséget?

Újabb roncs-program készül Németországban?

0
Autóipari vezetők és gazdasági szakemberke keresik a megoldást, ami úgy tűnik, egy újabb roncs-program bevezetése lehet.

Legutolsó postok