Szabadalmaztatta a Mazda a Wankel-alapú plug-in hibrid hajtásláncát!

0

A Mazda ötlete, hogy Wankel motort használjon hatótávnövelőként, nem új, hiszen már 2017-ben írtam róla, mire készül a japán gyártó. Akkor 2 évet lehetett olvasni a külföldi sajtóban arról, hogy megvalósul az ötlet, és úgy tűnik, igazak voltak a találgatások, hiszen a Mazda a napokban már szabadalommal védette le a Wankel motor-alapú hajtáslánc részleteit. Erről a japán T’s Media számolt be.

Nézzük meg kicsit részletesebben is, hogy miről van szó! Az elgondolás alapján három elektromos motor kap helyet egy ilyen rendszerben. Ezzel a Mazda szerint jelentős tömeg spórolható meg a hagyományos, négykerékmeghajtású és elektromos modellekhez képest. Érdekesség, hogy a most még csak tisztán elektromosként létező MX-30 is kap egy ilyen Wankel motoros kivitelt, de abban még nem a most levédetett megoldás lesz.

Az újdonság lényege, hogy a három elektromos motorból kettő az első tengelyt fogja hajtani, ráadásul in-wheel technológiával, amiről érdemes ezt az írásunkat elolvasni.

A harmadik motor pedig a hátsó tengelyt hajtja. Ezt a 3. motort egy viszonylag kicsi, 3,5 kWh kapacitású akkumulátor táplálja majd, teljesítménye pedig 25 kW. Elsődleges feladata a gyorsítások elősegítése lesz, leginkább városi környezetben. Ha pedig nagyobb teljesítményre lenne szükség, bekapcsolódik a két első motor is.

 A Wankel motor szintén az első tengely környékén lesz, fő feladata a hatótáv növelése, de igény szerint be tud majd segíteni az első tengely meghajtásába is. A hibrid rendszer feszültsége 48 Volt lesz.

Az alapok tehát már adottak, kérdés csupán az, hogy mennyire lesz a rendszer komplikált, és mennyire bírja majd az évek alatt összejövő terhelést.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!