Ahogy a globális elektromos járművek akkumulátorfogyasztása folyamatosan nő, a legjelentősebb szereplők, köztük a CATL és a BYD továbbra is a piac első számú szereplői.
A kínai BYD növekedése az elektromos autók terén bámulatos. Néhány év alatt eljutottak oda, hogy egy közép szinten ketyegő elektromos autógyártóból a világ legnagyobb gyártójává nője ki magát, és az addig legyőzhetetlennek hitt Tesla mellé oda tudjon állni az első helyért folytatott harcban. Erre ma gyakorlatilag semelyik másik gyártó sem volt képes.
Eddig jellemzően az autók fejlesztése és gyártása volt a BYD fő tevékenysége az elektromos autós érában, de azért azt sem szabad elfelejteni, hogy akkumulátorokkal is már nagyon sok éve foglalkoznak, így a vonatkozó tudás is már régen a kosárban van. Az autók kapcsán folyamatosan növekvő gyártói kapacitás magával húzza az akkumulátorok gyártásának növekvő igényét is. Ennek folyományaként a BYD mára az egyik legnagyobb akkugyártóvá nőtte ki magát. Egészen pontosan mára a BYD a második legnagyobb akkugyártó (a CATL után) a világon.
2024 első négy hónapjában a globális elektromos járművek akkumulátor szükséglete már most 216,2 GWh-nál járnak. Ez már most 21,8 százalékkal több a tavalyi teljes 177,6 GWh-hoz képest. Ebből a CATL-nek volt messze a legnagyobb részesedése, 81,1 GWh-val. Ez 30 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest (62,6 GWh). A gigavállalat leginkább Kínába szállít olyan elektromos autókba szánt cellákat, mint a Tesla Model 3, Model Y, BMW iX, Mercedes EQ és a Volkswagen ID. modellek.
A második a sorban mára a BYD. A BYD április elejéig immáron 33,2 GWh kapacitást szállítottak le, ami 18,3 százalékos növekedés a tavalyi évhez képest. A cég piaci részesedése 14,3 százalékról nőtt márciusra. Innen pedig még feljebb visz majd az út, hiszen a Honor-sorozat még csak most kezd beindulni, aminek révén gyakorlatilag egy árban tudja adni az elektromos autóit a többi kínai gyártó belsőégésű motoros verzióihoz képest a BYD. Az alábbi táblázatban a Top10 idei akkugyártó látható:
Helyezés | Top10 Gyártó neve (2024 január és április között) | Piaci részesdés |
1 | CATL | 37.7% |
2 | BYD | 15.4% |
3 | LG Energy Solution | 13% |
4 | Samsung SDI | 5.1% |
5 | SK On | 4.8% |
6 | Panasonic | 4.7% |
7 | CALB | 4.3% |
8 | Eve Energy | 2.3% |
9 | Gotion | 2.2% |
10 | Sunwoda | 2.0% |
Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!