Porsche pénzügyi igazgatója: Európa elhalaszthatja az ICE betiltását

0

Mint azt bizonyára sokan hallották és olvasták, Európában 2035 után nem lehet majd olyan új járművet vásárolni, amiben belsőégésű motor van.

Az eredetileg 2030-as határidőt végül eltolták 2035-re, ahogyan az történt Angliában is. Rishi Sunak miniszterelnök a közelmúltban úgy döntött, hogy öt évvel elhalasztja a tilalmat, 2035-ös új kezdési dátummal. Azonban addig is fokozatosan szigorodnak majd a feltételek, melyek mentén autókat lehet eladni. Idén például az angol eladások legalább 22 százalékának már elektromosnak kell lennie, a kvótát meghaladóan értékesített belsőégésű autók után büntetést kell fizetnie minden márkának. Ezek fényében sejthető, hogy Anglia két legnépszerűbb márkája, a Ford és a Toyota (egyikük sem erőltette még meg magát BEV modellek terén) akár milliárdos pénzbírsággal is sújtható már idén szeptember magasságában. Talán erre lehetne azt mondani, hogy mindenki a maga sorsának kovácsa.

Visszatérve a kontinentális Európára, a Porsche háza táján nagy volt az öröm nemrég, hiszen bemutatták a második teljesen elektromos modelljüket, a Macan EV-t. A premier kapcsán Oliver Blume kiemelte, hogy legnépszerűbb modelljüket hamarosan csak elektromos változatban lehet megvenni. Úgy tűnik azonban, hogy a márka pénzügyi vezetője, Lutz Meschke már nem ennyire pozitív a hír hallatán, aminek az Automotive News magazinban hangot is adott.

Meschke szerint a 2035-ös európai tiltás bevezetése nem jó ötlet és az elektromos autók iránti visszaszoruló kereslet akár a dátum további halasztását is jelentheti. A cikk szerint ez a helyzet akár a döntéshozókat is arra kényszerítheti, hogy tolják ki a dátumot, ugyanis sokan még mindig tartanak a foghíjas töltőhálózattól, azok megbízhatatlanságától és az állami ösztönzők kivezetésétől. Illetve meglátása szerint ha nem javul a helyzet, jó esély van az állami támogatások ismételt bevezetésére is.

Látnunk kell, milyen íve lesz a felfutási görbének az elkövetkező években” – mondta Meschke. „Ha olyan helyzetben leszünk, mint most, tehát vonakodás tapasztalható az elektromos autók vásárlása kapcsán Európában, akkor talán visszajönnek a támogatások is.”

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!