Toyota ex-vezér: az elektromos autók csak 30%-os részesedést fognak elérni

0

Az elektromos autók iránt érdeklődőknek nem újdonság, hogy Japán továbbra is a belsőégésű motorok mellett teszi le a voksát. Márkától függően tud heves lenni ez az ellenállás, de a Toyota ennek kiváló művelője volt éveken át. A vállalaton belül a (már csak volt) vezérigazgató, Akio Toyoda képviselte igazán ezt az álláspontot. Szerinte a belsőégésű motorral összekapcsolt elektromos meghajtás, vagyis a hibrid technológia lehet napjaink igazi megoldása és nem szabad erőltetni az akkumulátor-alapú, tisztán elektromos meghajtást.

Majd Toyoda váratlan lemondása után a Lexus korábbi márkavezetője, Koji Sato vette át a világ legnagyobb autómárkájának irányítását, aki teljes újraformálást ígért. Sato februárban kijelentette, hogy az ő vezetésével a Toyota új üzleti struktúrával és stratégiával növeli a teljesen elektromos járművekre fordított erőfeszítéseket. Továbbá elérkezettnek látta azt az időt, hogy felgyorsítsák a tisztán elektromos autók fejlesztését. Az újonnan bejelentett stratégia tíz új, tisztán elektromos autó megjelenését irányozza elő 2026-ig. Erre pedig hatalmas szüksége van a Toyotának, ugyanis hatalmas hátrányban van olyan kulcsfontosságú régiókban, mint Kína.

Mindebből arra gondolhatnánk, hogy Toyoda úr és makacs ellenállása is nyugdíjba vonult, ám sajnos ez korántsem így van. Bár a vezérigazgatói posztról lemondott Toyoda úr, az igazgatótanácsban a mai napig aktív tag, akik ugyebár a legfőbb döntéseket hozzák. Ebből már sejthető, hogy az általa képviselt látásmód is tovább él.

Ennek adott alapot legutóbb ismét Toyoda úr. Az ex-vezető szerint ugyanis soha nem fogják átlépni a 30 százalékos részesedést a tisztán elektromos autók az eladásokban. Erről egy japán nyelű publikációban írt az egykori vezérigazgató. Meglátása szerint ha el is érik a BEV-autók a 30 százalékos értéket, a maradékon a tisztán belsőégésű, a hidrogénes és az enyhe hibridek fognak osztozni.

Ez idáig egy meglátás, ám a cikk publikálása előtt nem ártott volna kicsit körbenézni a világban. Norvégiában már 2023-ban az újonnan eladott autók 82,4 százaléka elektromos volt. Svédországban is már 32 százalékos ez az arány és Hollandia, valamint Kína is erősen közelít Toyoda határértékéhez a maguk 24 százalékával. Kínában néhány éve még ugyanez az érték 6 százalék volt. Szóval érdekes Toyoda megközelítése, csak sajnos téves.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!