613 kilométer hatótávval érkezett meg az elektromos Porsche Macan

0

A Macan a Porsche történetének egyik legsikeresebb modellje, 2014-es bevezetése óta 800 000 darabot adtak el belőle. Ennek megfelelően a Porsche is először óvatosan nyúlt a típushoz, de végül a német vállalat is arra a megállapításra jutott, hogy bedobják egyik legnépszerűbb modelljüket az elektromos átállásra.

2019 óta érkeznek a hírek az elektromos Macan létezéséről és tervezéséről, szóval elmondható, hogy itt volt az ideje előrukkolni a kész modellel. A hivatalos sajtóanyagot látva sok leendő vásárlónak ülhet ki mosoly az arcára, hiszen bő 5 év után itt a hivatalos premier. Bemutatkozott a tisztán elektromos Porsche Macan.

A Porsche Macan elektromos változatának nincs semmilyen utalása az elektromos meghajtásra, így jó eséllyel jelenthető ki, hogy a belsőégésű modellek forgalmazása hamarosan megszűnhet, és a korábbi terveknek megfelelően a Macan csak elektromos meghajtással lesz kapható. „A bestsellerünk elektromos lesz” – mondta Oliver Blume, a Porsche főnöke a szingapúri premieren. A félreértések elkerülése végett azonban a konfigurátorban egyelőre odabiggyesztették az Electric utótagot.

Az elektromos Macan két változatban lesz elérhető, ezek érdekes módon a két végletet képviselik. Az alapmodell a Macan 4 néven érhető el, 84 100 eurós áron, míg a fullos Macan Turbo 114 600 eurótól választható. A bemutatón Blume külön kiemelte az autók magas fokon személyre szabhatóságát, nyilván felárért.

Az autó alapját a PPE padlólemez adja, 800 V-os rendszerfeszültséget prezentálva. Jó hír, hogy a Porsche nem az akkupakk kapacitásán spórolt, mindkét kivitel 100 kWh-s (nettó 95 kWh) akkupakkal érkezik. Az alapmodell esetében 300 kW teljesítménnyel, 650 Nm nyomatékkal és 5,2 másodperces 0-100 km/h gyorsulással találkozhatunk, 220 km/h végsebességgel. A Turbo esetében 470 kW, 1130 Nm a vonatkozó adatok, míg a gyorsulás mértéke itt 3,3 másodperc (0-100 km/h). Az alapváltozat esetében 613, míg a Turbo esetében 591 km a WLTP hatótáv. A maximum töltési teljesítmény 270 kW (DC), míg az AC esetében ez 11 kW.

A Macan 4,78 méter hosszú, 1,94 méter széles, külső tükrök nélkül és 1,62 méter magas. A tengelytáv 2,89 méter, ami 8,6 centiméterrel hosszabb, mint a belsőégésű modell esetében. A lejtős tetővonal ellenére a hátsó üléspad mögött található csomagtartó (modelltől és felszereltségtől függően) akár 540 literes is lehet. Ha a hátsó ülés háttámláját teljesen lehajtják, a hátsó csomagtér térfogata akár 1348 literre is növelhető, illetve az első tengely felett egy 84 literes raktér került kialakításra. Az új Macan maximum 2 tonna terhet képes elvontatni.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!