A GM legújabb platformján térhet vissza az USA legsikeresebb e-autója

0

Az idei év áprilisa igen sok Chevrolet Bolt vásárlónak hozott szomorú hírt, hiszen az USA egyik legjobb árú és így igen sokak által kedvelt elektromos autójának bejelentették a végét. Egészen pontosan az első negyedéves eredmények közlésekor Mary Barra személyesen közölte a rossz hírt, miszerint a gyártás leáll még ebben az évben. Ugyanis a GM az új Ultium padlólemezes elektromos autóira kíván minden erőforrást átcsoportosítani.

„Amikor a Chevrolet Bolt EV piacra került, óriási technikai vívmánynak számított és az első megfizethető elektromos autó volt, amely egyben elindította a GM teljesen elektromos jövőjét is. Mivel a vállalat az Ultium platformmal tovább bővíti az elektromos járművei portfólióját, valamint az Orion Township melletti üzemünk fejlesztése is folyamatban van a 2024-es gyártásindítás előkészítésére, úgy döntöttünk, hogy a Bolt EV és EUV gyártását le fogjuk állítani idén év végén.

Azóta is sokan reménykednek, hogy a kedvelt elektromos autót a GM átülteti a modern Ultium padlólemezre és így tovább élhet a Bolt. Pletykák, találgatások eddig is voltak erről, ám ezúttal is Mary Barra vezérigazgató szólalt meg ez ügyben, most is a negyedéves eredmények beszámolója kapcsán.

Kis kitérő, az eredmények kapcsán, hogy a GM 52 százalékkal növelte bevételeit egyetlen év alatt (közel 2,5 milliárd dollárral), amiben egyre jelentősebb szerepe van az elektromos autóknak.

Az autógyártó azt állítja, hogy a bevezetett fejlesztések meghozták a várt eredményeket és a második negyedévben is tovább nőttek az e-modellek eladásai. A GM továbbra is kitart az LG Energy Solution mellett, mint fő külsős akkubeszállító, amit egy 792 millió dolláros szerződéssel támogatták meg. A GM az év első felévben 50 ezer elektromos autót gyártott le és becélozta év végére a 100 000, míg 2024 végére a 200 000 éves darabszámot.

A 2023 második negyedéves darabszámhoz (15 652) a Bolt csak egymaga közel 14 000 darabbal járult hozzá, szóval nem egy elhanyagolható típusról van szó. Egyelőre tehát ennyit tudni, a Bolt megúszta a nyugdíjazást és tovább élhet megújult alapokra helyezve, ahogyan azt például a kínai NIO is tette a népszerű ES6 esetében. Hogy a megújult Bolt gyártása mikor kezdődik, hogyan alakul az ára, az egyelőre még nyitott kérdés.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!