Most már biztos a tisztán elektromos Porsche Cayenne érkezése

0

A Porsche egyike volt azon luxusmárkáknak, akik előrukkoltak egy tisztán elektromos meghajtású modellel és azóta is mindent megtesznek annak érdekében, hogy ezen jövő felé tudjanak tovább haladni. A tisztán elektromos Taycan mellé pontosan ezen szemlélet alapján érkeznek majd új, elektromos meghajtású autók.

Három éve, hogy a Taycan gyártása elindult, ez idő alatt rengeteg elismerést bezsebelt a Porsche az első elektromos autója után. Pedig a Porschét kezdetben nem igazán mozgatta az elektromobilitás. Az elektromos autók gondolatát pedig egyből elvetették, hisz nem tudták, hogy a vásárlóközönségük miképp viszonyulna egy elektromos autóhoz. A tavaly ősszel elért 100 ezres legyártott darabszám a Taycan esetében azonban jól mutatja, hogy kiváló döntés volt ez az út.

Porsche Taycan

Egy ideje már benne van a csőben további két új elektromos Porsche modell is, így a Porsche iránt érdeklődőknek nem újdonság, hogy a Taycan örökébe a Macan SUV, valamint a 718 Boxster tisztán elektromos verziói lépnek. Egy ideje már tudni ezekről a modellekről és számos kémfotó látott már napvilágot, amin ez a két autó látható. A Macan közúti tesztjeiről és az ott készült fotókról már 2021 novemberében írtunk. Míg az elektromos 718-as létezéséről tavaly márciusban beszélt Oliver Blume.

A tervek szerint a Macan BEV 2024-ben lesz elérhető a vásárlóknak, míg a szintén teljesen elektromos 718-ast az évtized közepére tervezik bevezetni. Ezen újdonságok fényében igazi meglepetés volt, hogy hivatalosan is közzétette a Porsche azt, hogy a Cayenne SUV-ból is érkezik tisztán elektromos meghajtású verzió. Az érkező 4. generáció fogja majd elhozni az elektromos meghajtást a típus életében, ami egyben csak még inkább erősíti a azon célját, hogy 2030-ban új járművei több mint 80 százalékát teljesen elektromos modellként szállíthassák ki a vásárlóknak.

Továbbá a Porsche megerősítette, hogy termékportfólióját felfelé kívánja bővíteni egy új elektromos crossoverrel ami a Cayenne fölött helyezkedik el. Az új elektromos zászlóshajó a Porsche SSP Sport platformjára épül majd ami korábbi hírek szerint hétülésesnek terveznek a Porsche mérnökei. 

A környezetvédelem mellett természetesen a bevételek is egyaránt fontosak az autógyártónak és jól is csinálják a dolgokat, hiszen a 2022-es éve eredményei alapján 16-ról 18 százalékra tudták növelni tiszta bevételeik arányát. A cél azonban a 20 százalék elérése a következő évekre, aminek teljesítéséhez a „Road to 20” program adja majd meg a keretet.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!