Lassan, de határozott léptekkel közeledik a következő tisztán elektromos Porsche, ami a Macan. Érthető a Porsche hozzáállása, egy ilyen presztízsű márka nem hibázhat, főleg, ha meg akarja tartani a fejlődőfélben lévő bizalmat az elektromos meghajtás iránt.
Sok idő telt el 2019 februárja óta. A Porsche ugyanis akkor beszélt arról először hivatalosan, hogy az eladások jelentős részét adó Macan megújul és elérhető lesz tisztán elektromos formában egyaránt. Ezzel a német luxusmárka egy újabb jelentős lépést tesz az elektromos meghajtás irányába, hiszen a Taycan és Taycan Cross Turismo után ez lesz a következő, tisztán elektromos Porsche.
Az elektromos Macan a tervek szerint valamikor 2022-ben mutatkozik be és 2023-ban érkezik a kereskedésekbe. Ráadásul egy generációváltással egybekötve, ami a leendő vásárlóknak is egy remek hír, hiszen friss dizájnt kapnak a megvett autóval együtt. A Porsche azért biztosra megy és ebből az új generációból elérhetővé teszi a belsőégésű erőforrásokat is a vásárlóinak. Igaz, mindez sokáig nem marad meg, hiszen a dolgok jelen állása szerint 2024-ben kivezeti a Porsche a belsőégésű Macant.
Az első komolyabb kimerészkedések a Porsche telephelyéről már májusban megkezdődtek, a Porsche Development Centre weissach-i próbapályáján elvégzett kezdeti tesztek után. Úgy tűnik, hogy ezek az első próbálkozások jól sikerülhettek, ugyanis már közúton figyelték ki a hangtalanul suhanó Macan-t, egy szintén elektromos Taycan kíséretében.
Mint látható, az álcázott Macan esetében alapos munkát végeztek a mérnökök, van itt minden: eltúlzott körvonalak az első fényszóró esetében, hatalmas kipufogóvégek vagy éppen slendriánul felpakolt első lökhárító. Ezek vélhetően mind a szemünk megtévesztésére szolgáló elemek, ezek fényében pedig alig várjuk, hogy egy újabb kiváló elektromos Porsche mutatkozzon be teljes valójában.
Tudás szempontjából még csak kósza hírek vannak, de 2019-ben Julian Baumann, a Porsche SUV-részlegének vezetője elárulta, hogy az elektromos Macant a Porsche a saját PPE platformjára építi az Audival együttműködve. Hasonlóan a Taycan-hoz, a Macan-nak is több verziója lesz, de a legfontosabb a Porsche számára a Macan Turbo S. Két elektromotor hajtja majd az elektromos Macant, ami 700 lóerőt és 1016 Nm nyomatékot ad majd a legerősebb Macan-nak.
További jó hír, hogy a Macan a Taycan 800 voltos standardjait viszi tovább, és a PPE platformnak köszönhetően aerodinamikusabb lesz, ami fontos szempont, mivel az alvázra erősített akkumulátorok majdnem 600 kilót nyomnak.