Elkészült a négymilliomodik Tesla

0

A Tesla mindig is a nagy célokat hajszolta a gyártás tekintetében és ez a versengés a Model 3-mal kezdődhetett. Akkor Elon Musk beleadott mindent azért, hogy a típus gyártása felfuthasson, az eredményei pedig azóta már a történelem részei.

Rekord után rekord született a gyártásban. Legutóbb épp a Giga Berlin kapcsán tudtuk megírni azt a hírt, hogy a nehéz indulás után immáron négyezer darab Model Y gördül le hetente a gyártósorról. Ezzel a lépéssel a Tesla teljes éves kapacitása a Gigafactory Berlinben körülbelül 200 000 járműre tehető. Azonban itt nem áll meg a történet. A fejlesztések addig fognak zajlani, míg Berlin is el nem éri az évi 1 millió legyártott elektromos autót.

Most pedig egy újabb mérföldkőről számolhatunk be a gyártásban. Az Investor Day nevű Tesla rendezvényen elhangzott egy igen bődületes szám. A Tesla legyártotta a négymilliomodik elektromos autóját, ami a Giga Texasban gördült le a gyártósorról. Jól mutatja a Tesla fejlődését az is, hogy az első 1 millió legyártott autójukat 12 év alatt hozták össze (2020 elejére), míg a 3 millióról eljutni a 4 millióhoz csupán 7 hónapra volt szüksége Elon Musk elektromos autós vállalatának.

Elon Musk tehát már most igen szép munkát végzett. Mindez pedig csak a kezdet, hiszen úgy tudni, a Tesla végső célja az évi 20 millió legyártott elektromos autó, amit tíz, vagy tizenkettő, a világ számos pontján felépített Gigafactory segítségével hozna össze. Ebből jelenleg négy van megépült és működőképes állapotban: Fremont, Texas (Austin), Berlin, Sanghaj.

A legújabb, ötödik gyár tervei pedig frissen ropogósan érkeztek meg, szintén az Investor Day alkalmából bejelentve: Mexikóban, Nuevo León városa mellett. Hogy végül a Tesla eléri ezt a bődületes nagy számot, az nagy kérdés, de Elon Muskon nem múlik a dolog, az biztos. A dolgok jelen állása szerint 2030-ra akarja Musk elérni az évi 20 milliós darabszámot, amire valljuk be, elég jók az esélyek.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!