A CATL is megnyitotta a saját akkucserélő állomását

0

Az akkumulátorgyártó CATL is megnyitotta a saját akkucserélő állomását. Az első négyet április 18-án avatta fel Xiamen szigeten található Fujian tartományban.

Nos, úgy tűnik, hogy az akkucsere, mint lehetőség koránt sem halott ügy. Pedig sokáig tartotta magát az a nézet, hogy üzletileg és technológiai szempontból sem életképes egy ilyen modell.

Majd pár éve megjelent a NIO, aki elektromos autói mellett megnyitotta az akkucserén alapuló üzleti modelljét, hozzá egy komplett hálózat tervével. Akkor sokan csak legyintettek, hogy úgyis belebuknak, hiszen rengeteg buktatója van a történetnek. Azonban az idő őket igazolta és ma már a NIO a technológia éllovasa. Gyakorlatilag a NIO-n kívül senki nem tudta (vagy akarta) megoldani a kihívásokat, amik egy ilyen technológia alkalmazása során előbukkanhat. Mára már ott tart a NIO, hogy több, mint 700 állomásból álló hálózata van Kínában és elhozta a technológiát Európába. Ráadásul más autógyártóknak is hajlandók bérbe adni a technológiát, melyre bizony érdeklődők is vannak.

A kínai CATL eddig leginkább akkugyártásáról és LFP celláiról volt ismert. Utóbbi java szinte teljes egészében a Tesla kínai gyártását támogatja. Azonban néhány hónapja elkezdtek szivárogni azok a hírek, miszerint a CATL is beszáll az akkucserélő állomások pályájára. Természetesen saját megoldással. A napokban pedig hivatalosan is útjára indult Kína második akkucserélő állomásával foglalkozó szolgáltatása, a CATL gondozásában menynek a nevet EVOGO lett.

A hálózat első 4 állomása április 18-a óta üzemel, a kínai Xiamen szigeten található Fujian tartományban. A CATL akkumulátorcsere állomásainak hálózata a szigeten és a környező területen várhatóan 30-ra fog bővülni az idei év végére. Így a Xiamenben tartózkodó járművezetők legrosszabb esetben is egy 3 kilométeres (1,8 mérföld) sugarú körben biztosan találnak majd egy EVOGO akkumulátorcserélő állomást.

A hálózat üzemeltetésére a CATL létrehozott egy külön divíziót CAES (Contemporary Amperex Energy Service Technology Ltd.) néven. Ez a hálózat így azoknak is biztosítani tudja a gondtalan elektromos autózást, akiknek nincs lehetőségük otthon tölteni e-autójukat. Az akkumulátorcserélő állomások kompatibilisek a Choco-SEB nevű LFP akkumulátormodulokkal (a csokoládétömbökhöz való hasonlóságuk miatt) felszerelt elektromos járművekkel, amelyek mindegyike 26,5 kWh energiát képes tárolni. Az akkumulátorblokkok a CATL legújabb CTP (cell-to-pack) technológiáját használják, energiasűrűségük meghaladja a 160 Wh/kg vagy 325 Wh/l-es értékeket. Egy ilyen pakk havi bérleti díja 62 dollárnak megfelelő kínai valuta. Az első Choco-SEB pakkokat alkalmazó jármű a FAW Group által épített Bestune NAT (Next Automatic Taxi), amely körülbelül 200 kilométeres (124 mérföld) hatótávolságot produkál egyetlen ilyen akkumulátormodullal.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!