A személyszállítás mellett az árumozgatásért felelős szektor is szépen lassan megízlelheti azt, hogy milyenek a munkával teli hétköznapok, ha egy ilyen hajtáslánc segíti a feladatokat. Szerencsére ma már egyre több gyártó jelenik meg a jól ismert nevek elektromos meghajtású változatával. A PSA Csoport több ilyen, jól bejáratott típussal is rendelkezik, elég csak a Jumpy és Jumper párosra gondolnunk, amiből a tisztán elektromos verzió várhatóan még idén és 2021-ben jelenik meg. De ha már PSA, meg kell említenünk az e-Expert, vagy éppen a Vivaro-e és Zafira-e furgonokat is. Természetesen a konkurencia is készül keményen, hiszen már a csőben van az e-Ducato, valamint létezik és működik az e-Crafter is!

Ezek a járművek mind tisztán elektromosok, így vélhetően rendkívül sokat lehet velük spórolni a napi üzemeltetés során, hiszen egy elektromos autónak igen alacsony a szervizigénye, a „tankolás” pedig egy napelemmel ellátott telephelyen gyakorlatilag ingyen van. Ezek szép tények, de van egy komoly probléma, ami sok vevőjelöltet elriaszt, ez pedig az ár! Sajnos jelenleg még rendkívül magas ezen furgonok kezdőára itthon és külföldön is, ám érdemes matekozni egyet, hiszen lehet, hogy előbb megtérül egy ilyen befektetés, mint gondolná a leendő tulajdonos.

Erre a problémára adna a Ford egy ütős választ, hiszen a Wards Auto cikke szerint a Ford elnöke (CEO) Jim Farley pontosan itt szeretne érdemi jelenlétet szerezni a márkának, vagyis az elérhető árú, elektromos furgonok piacán! Bár ez a liga jelenleg nem létezik, de lehet, hogy épp a Ford lesz az első fecske!

Hirdetés

Farley első körben jelentősen csökkentené a márka kiadásait, amik leginkább a garanciális javítások miatt jelentősek. Az elmúlt években gyakorlatilag megduplázódtak a Ford ilyen jellegű kiadásai, évi 1 milliárd dollárról 2 milliárd dollárra, ami igen komoly összeg. A vezérigazgató ezen szigorúbb ellenőrzésekkel, időtállóbb technológiákkal és fejlettebb gyártási metódusokkal válaszolna, vagyis a „jobb autó, kevesebb szervizigény” elvén haladva csökkentené a költségeket.

Továbbá a Ford nem kíván jelen lenni a luxus-kategóriás autók piacán, elektromos típusaikat a 20-70 000 dolláros ársávban árusítaná, az első ilyen fecske a Ford E-Transit lehet!