Fiat e-Ducato, akár 330 kilométeres hatótávval

0

Tavaly június elején jelentette be a Fiat, hogy haszongépjármű portfóliójának egyik húzónevét, a Ducatot is elektromosítja.

Pár napja pedig az olasz cég bemutatta az e-Ducato végleges gyártási verzióját, amely a cég kisteherszállítójának az elektromos változata, és a kiválasztott ügyfelek számára hamarosan tesztjelleggel elérhető is lesz. A végső elektromos változatok ugyanazokban a kiszerelésekben, ugyanolyan terhelhetőséggel lesz elérhető, mint a hagyományos modellek.

Az e-Ducatot egy 120 lóerős, 280 Nm-es elektromos motor hajtja, és ahogy már tavaly említették két méretű akkumulátorral szerelik fel az elektromos furgont. Így akár 200 és 330 kilométert is meg tud tenni egyetlen feltöltéssel a városi elektromos szállító. Az olasz gyártó emellett megjegyzi, hogy ezek a számok városi szállítások esetén érvényesek.

Továbbá érdemes megemlíteni, hogy a végsebességet 100 km/h-ban limitálták. A kiszereléstől függően az E-Ducato raktere 10-17 köbméteres lehet és szegmensében a legnagyobb, 1950 kg-nyi terhet képes elvinni.

A Fiat első elektromos furgonjait a cég első számú partnerei fogják tesztelni valós körülmények között még a piaci bevezetést megelőzően. Majd első körben a Fiat fő európai piacain lesz megvásárolható!

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!