Megérkezett az első 700 darab Volkswagen ID.3 Norvégiába

0

Ahogyan közeledünk a németek korszakváltást jelző termékcsaládjának a szeptemberi startjához, úgy kezdte meg a Volkswagen is a felkészülést rá.  Mint említettük egy korábbi cikkünkben, a Volkswagen a tervek szerint már szeptemberben megkezdi az ID.3 különleges kiadásának szánt 1st Edition kivitelek kiszállítását. Nos, mostani cikkünk csak megerősíteni tudja, hogy a Volkswagen fogja tudni tartani a kitűzött dátumot.

Az első 700 darab 1st ID.3 ugyanis már úton van a norvég kereskedésekbe, hogy onnan aztán a végső megrendelőkhöz kerüljenek. Erről pedig maga Jürgen Stackmann számolt be a Twitter profiljára kitett bejegyzésben:

Bizonyára sok norvég előrendelőnek volt ez kiváló hír és itthon is vannak olyanok, akik befizették a Volkswagennek az előleget az autóra, ami a tervek szerint legalább akkora átütő sikert és korszakváltást hoz a Volkswagen életében, mint anno tette a Bogár, majd a Golf.

Az ID.3 gyártása a németországi Zwickauban történik majd, amit 116 év után mostanában állítottak át 100 százalékig elektromos modellek, köztük az ID.3 gyártására április óta! Az utolsó hagyományos hajtással és belsőégésű motorral szerelt modell egy 2 literes erőforrást tartalmazó Golf R Estate volt. Zwickau eset nem egyedi a Volkswagennél, hiszen már az emdeni gyár ilyen jellegű átalakítása is megtörtént, ott várhatóan az ID.4 összeszerelése lesz a hangsúlyos!

Az ID.3 életét nyomon követő olvasóink tudják, hogy a típusból már lehetett vásárolni, ez volt a 1st Edition. Ezen kivitel megrendelői június 17-től érvényesíthetik valódi szerződéssel igényüket az autóra.

Ezen vásárlók ráadásul bekerülnek autójuk révén a különleges előnyöket nyújtó ID.3 1st Mover Club tagjai közé, akik különleges ajánlatokat és szoftveresen aktivált opciókat kapnak autójuk fedélzeti menürendszerébe. Ezek viszont majd csak jövő év elején lesznek aktiválhatóak.

Az ID.3 1st Edition modellek 58 kWh-s akkupakkal érkeznek a vásárlókhoz, ami a hátsó tengelyen lakó és az azt meghajtó, 150 kW teljesítményű elektromos motort tápálája majd. Ezen motor nyomatéka 310 Nm lesz, aminek segítségével az autó 3,4 másodperc alatt gyorsul 60 km/h-ra. Az autó mellé jár egy 1 éves időtartamra szóló kupon is, amit a meghatározott töltőállomásokon használhat fel a tulajdonos.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!