Lezárult egy korszak a Volkswagennél – nem épül több belsőégésű autó Zwickauban

0

Az utolsó belső égésű motorral szerelt jármű is legurult a gyártószalagról a zwickaui VW gyárban. A Szászországban található Volkswagen telep a jövőben már csak elektromosan hajtott autókat fog gyártani, kezdve az ID.3-mal.

Nem kevesebb, mint 116 évnyi belső égésű motorgyártás után, a Zwickauban található gyár jelentős átalakításokon átesve mára már kizárólag az elektromos járművekre fókuszál, melyek alapja a MEB padlólemez. Az utolsó hagyományos hajtással és robbanómotorral szerelt modell egy 2 literes erőforrást tartalmazó Golf R Estate volt.

Reinhard de Vries, a Volkswagen Saxony technológiai és logisztikai ügyvezető igazgatója a következőket mondta:

„A mai nap történelmi pillanat számunkra. Büszkék vagyunk arra, amit eddig elértünk, ugyanakkor nagy várakozással tekintünk arra is, hogy mit hoz a jövő. Az elektromos mobilitás fejlődése továbbra is nagyon gyors ütemben zajlik. Zwickau az így kialakult, megnövekedett igényeket hivatott kielégíteni: már elegendő kapacitásunk van, hogy jövőre 330 000 e-járművet építsünk.”

A zwickaui üzem egy részét már átalakították a MEB platformra szerelt elektromos járművek gyártására, az ID.3 pedig 2019. novembere óta itt készül, a koronavírussal kapcsolatos leállás időszakát kivéve. A munka azonban szerencsére újraindult. 2020 májusában új géprendszerek érkeztek a gyárba, melyeknek köszönhetően a jövőben néhány kivétellel az autók összes alkatrészét el tudja készíteni az üzem.

Az ID.3 az első MEB alaplapra épített modell a szász üzemből. A Golf Estate esetében is használt gyártósor átalakításával az elektromos autók gyártási kapacitása most növekedhet, így nem meglepő, hogy az ID.4 is Zwickauban fog készülni, mely ütemterv a nyáron indul. Ezen felül az Audi Q4 e-tron és a Seat el-Born is itt épül majd. Ezek a modellek a konszern többi márkájának elektromos modelljei, melyek szintén a MEB platformot használják. A cégcsoport egyetlen kakukktojása a Škoda, akik az elektromos Enyaq gyártását máshol tervezik. Az e-SUV-t 2020 végétől a Škoda fő üzemében, Mladá Boleslavban fogják építeni, az MQB modellekkel azonos gyártósoron.

Mióta a Volkswagen átvette a gyárat Zwickauban az 1990-es években, több, mint hatmillió autót gyártottak ott le, az elmúlt néhány hónapban pedig már nagyjából 10 000 ID.3 is elkészült a telephelyen. Elérkezett az üzem bővítésének utolsó szakasza, melynek eredményeképp 2021-re 20 MEB modellt lesz képes készíteni a gyár, a három csoportmárka számára. A Volkswagen mind a 8000 itt dolgozó alkalmazottja számára továbbképzési programokat szervez, ahol felkészülnek a dolgozók az elektromos autók gyártására.

Rozsa Arpad
“Orvostanhallgatóként az egészség védelme mindennapjaim szerves részét képezi. A nyomaték és a hangtalan közlekedés mellett így kifejezetten fontosnak tartom, hogy ne szennyezzük azt a környezetet, melyben mindennapjainkat éljük.”