Harminc magyar gyártású elektromos busz fog közlekedni a brüsszeli reptéren

0

A magyarbusz.info portál írta meg azt a nagyszerű hírt pár napja, hogy 30 darab tisztán elektromos autóbuszt szállítanak az Európai Unió központjába, Brüsszelbe. A 12 méteres BYD eBus (K9UB) szóló elektromos buszok ráadásul az ország legforgalmasabb légikikötője, a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtér forgalmát segítik majd. A járműveket nemrég ünnepélyes keretek között adták át a megrendelőnek, az első példányok pedig az elmúlt héten már szolgálatba is álltak. Hazai szempontból nem mellékes, hogy gyártás terén nekünk magyaroknak is osztottak lapot, hiszen a zéró emissziós autóbuszok mindegyike a BYD komáromi üzemében látta meg a napvilágot – cikkünkben exkluzív képekkel is szolgálunk olvasóinknak a gyártás utolsó fázisában tartó járművekről.

A mostani már a második alkalom, hogy egy európai repülőtér a kínai cégóriás elektromos autóbuszait választja. Még 2015 júniusában az Amszterdam-Schiphol repülőtér szerzett be összesen 35 darab BYD villanybuszt, melyek akkor a világ első repülőtéri szolgálatot ellátó elektromos autóbuszai közé tartoztak. A most átadott kocsik megrendelője a Brüsszel-Zaventem repülőtér fenntartója, a Brussels Airport Company (BAC) társaság. A harminc darabos BYD-flotta alkalmazás szempontjából két részre oszlik: négy autóbuszt normál közforgalomban (ún. “landside” üzemmódban) használnak majd, míg a fennmaradó 26 darab eBus kapja a tényleges “airside” feladatokat. Ez utóbbi kocsik a repülőtér területén belül szállítják majd az utasokat a repülőgépek és a terminál épülete között, vagyis a jól ismert apron-buszok megszokott szerepkörét látják el. A gyártó 10 évre szóló szerződést is kötött a repülőtérrel a járművek folyamatos, zavartalan működését lehetővé tevő karbantartási szolgáltatások biztosításáról.

A háromajtós, 2-2-2 ajtóképletű, teljes hosszban alacsonypadlós (low floor) buszok fedélzetén minden olyan kényelmi extra helyet kap, amely 2019-ben egy korszerű városi autóbusztól elvárható: a légkondicionáló és a fedélzeti WiFi mellett a mobil eszközök töltésére szolgáló USB-csatlakozók is megtalálhatók az utastérben, a vizuális utastájékoztatásért felelős LCD-kijelzőkön pedig a repülőjáratokkal kapcsolatos aktuális információk jelennek meg. A buszok mozgatását a BYD városi típusaiban már bizonyított lítium-vasfoszfát akkumulátorcsomag biztosítja, 320 kWh összkapacitású kivitelben. A buszok a 2 x 150 kW csúcsteljesítményű kerékagymotoros hajtást kapják. A járművek üzemeltetéséhez szükséges elektromos töltőrendszer természetesen ugyancsak a kínai gyártótól származik, az összesen 30 darab, éjszakai töltést biztosító CCS rendszerű plug-in töltőoszlop a terminál területén kap helyet.

fotó: magyarbusz.info

Ami a magyarországi összeszerelést illeti, a járművek a gyártás során igen szigorú és többszöri gyártásközi ellenőrzésen estek át, miközben a folyamatot maguk a vevők is szorosan nyomon követték. A buszok a gyári üzemi próbákat, valamint a Komáromban megtartott kétszer 300 kilométeres futáspróbákat követően, független műszaki szakértők általi végellenőrzés után kerültek kiszállításra, ahol az utolsó, reptéri vizsgálatok után kapták meg a forgalmi engedélyt. A magyarbusz.info szerint a projektnek lesz folytatása is. A BAC ugyanis a mostani 30 darabos flotta mellé már meg is rendelt további 10 példányt a típusból, melyek gyártása szintén folyamatban van Komáromban. Továbbá a lap úgy tudja, hogy rövidesen az Amszterdam-Schiphol repülőtér számára is készülnek majd további eBusok, melyeket a tervek szerint brüsszeli társaikhoz hasonlóan Magyarországon szerelnek össze.

forrás: magyarbusz.info

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!