A Renault Kadjar is megkapja majd az E-Tech megoldást

Sorra vezeti be modelljeibe a Renault az új, E-Tech hajtásláncot, ami jelentős újítást hoz a plug-in hibrid hajtásláncba!

Elektromos úthenger Hollandiából

0
Kemény, mint az aszfalt!

A vártnál több az eladott elektromos autó márciusban

A vártnál több eladott elektromos autó márciusban

Az ABB nagyfeszültségű töltőket szállít a Volvo LIGHTS projekthez

Az ipari technológiák és a villamosítási megoldások terén globális vezető ABB bejelentette, hogy nagyfeszültségű töltést biztosító töltők szállítójaként részt vesz a Volvo LIGHTS projekt megvalósításában.

Kémfotókon a GTX kivitelű ID.4

0
Megy a tisztán elektromos Volkswagen ID.4 tesztelése

Európai körkép – elektromos buszok

2019-ben az Európában újonnan forgalomba helyezett buszok 4,1 százaléka volt elektromosan hajtott.

Európa 5 legnagyobb autópiaca felülmúlta a kínai elektromos autó eladásokat 2020 első negyedévében

Európa 5 legnagyobb autópiaca együttesen felülmúlta a kínai elektromos autó eladásokat 2020 első negyedévében.

BMW i3 – Túra az özönvízben

0
Ha valakinek aggályai támadtak azzal kapcsolatban, hogy milyen lehet esőben elektromosan autózni, annak ajánlom figyelmébe mai kis kalandomat.

Második akkumulátorgyárát építi fel az Egyesült Államokban az SK Innovation

0
Második akkumulátorgyárát építi fel az Egyesült Államokban az SK Innovation Co. Ltd. - jelentette be a dél-koreai vállalat.

Nem kér a Ford a Rivian megoldásából az első elektromos Lincoln megvalósításához

0
Érthetetlen, hogy miért lépett vissza a Ford egy kész megoldás használatától. Vagy csak nekünk, külső szemlélőnek furcsa a helyzet?

Elkészült a CHAdeMO 3.0, kínai közreműködéssel

0
Lassan egy éve fut a projekt, ami a CHAdeMO újabb verziójának megszületéséhez vezetett. Itt van tehát a CHAdeMO 3.0

Legutolsó postok