Megkezdte a NIO a félszilárdtest akkumulátorok tesztelését

0

Kevesebb mint egy hónappal azután, hogy a NIO megkezdte az új, félszilárdtest akkumulátorok tömeggyártását, most a kínai elektromos autómárka megkezdte ezek tesztelését.

2020-ban egy igen komoly hírrel robbant be a köztudatba az addigra már jó hírnévvel bíró kínai NIO, ugyanis nem kevesebbet állítottak akkor, hogy jönnek nemsokára egy 150 kWh-s akkupakkal, amivel az ezzel szerelt autók akár 900 km-es hatótávot is meg tudnak majd tenni. Két évvel később, 2022-ben be is mutatkozott ez a komoly csomag. Ekkor már tudni lehetett hogy ebben lesznek majd szilárdtest akkucellák is, a két technológia pedig remekül ki fogja majd tudni egészíteni egymást.

A NIO a 150 kWh-s, úgynevezett félszilárdtest állapotú akkumulátorcellákat a kínai WeLion gyártótól szerzi be. A WeLion akkugyártó vállalat jelenleg a kelet-kínai Shandong tartományban, Zibóban gyártja a szilárd és folyékony elektrolitot tartalmazó hibrid akkumulátorcelláit. Bár a gyártó azóta sem tett közzé komolyabb specifikációkat, a CN EV Post szerint a félig szilárdtest cellákban szilárd elektrolit, szilícium-grafit kompozitból készült anódanyag és „ultramagas” nikkeltartalmú katód található. A WeLion közlése szerint az újdonságnak számító akkumulátor energiasűrűsége 360 Wh/kg.

Tavaly októberben a NIO ráadásul azt mondta, hogy már intézi a jogi hátteret ahhoz, hogy mind a nyolc, jelenleg is kapható modellje esetében (ES8, ES7, ES6, EC7, EC6, ET7, ET5 és ET5 Touring) választható opció legyen a fent taglalt tudású félszilárdtest akkumulátorral. Most pedig itt a következő lépcsőfoka ennek a kiváló terméknek a bevezetésében, ugyanis a NIO egy Weibo posztja szerint az akkucsereállomásokon hamarosan bárki kipróbálhatja majd ennek az akkupakknak az előnyeit, hiszen az akkupakk kompatibilis lesz az összes eddigi NIO modellel.

A tesz időszak május 1 és 31 között lesz aktív és ez egy kiváló alkalom lesz a gyártónak is arra, hogy valós körülmények között használva kaphassanak visszajelzéseket a félszilárdtest akkumulátor viselkedéséről, ezzel pedig további fejlesztéseknek utat engedve. Akinek pedig megtetszik az újdonság, június 1-től meg is vásárolhatja majd azt.

Aki pedig szeret lottózni, annak tetszeni fog a NIO azon húzása is, hogy néhány ilyen akkupakkot szerel be véletlenszerűen pár új autójába. Akiknek pedig ilyen akkupakkal érkezik az új autó, azon szerencsések megtarthatják azt, nem kell felárat fizetni érte.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!