Alkalmazottai tíz százalékát készül elbocsátani a Tesla

0

A Tesla világszerte alkalmazottai több mint tíz százalékának elbocsátására készül Elon Musk a dolgozóknak írt, belső körlevelére hivatkozó médiajelentések, például az Electrek és a német Handelsblatt jelentése szerint.

„Miközben a vállalatot a növekedés következő szakaszára készítjük elő, rendkívül fontos, hogy minden szempontot megvizsgáljunk a vállalaton belül a költségcsökkentés és a termelékenység növelése érdekében” – számolt be az Electrek Elon Musk vezérigazgató belső feljegyzésben tett nyilatkozatára hivatkozva.

A világ legnagyobb piaci értékű autógyártója a legutóbbi éves jelentése szerint 2023 decemberében 140 ezer alkalmazottat foglalkoztatott világszerte.

A lépés, amit a körlevélből idézett szavai szerint Musk „utál megtenni”, mintegy 14 ezer munkahelyet érint majd.

A Tesla jövő héten, április 23-án ismerteti az első negyedéves eredmény beszámolóját. Az elektromos autók úttörője jelentős visszaeséssel kezdte az évet. Közel négy év óta először fordult elő, hogy a vállalat kevesebb járművet adott el, mint egy évvel korábban.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!