Újabb, jelentős mérföldkövet ért el Európa egyik legnagyobb töltőhálózata

0

Ami Amerikának (és a világ sok országának) a Supercharger töltőhálózat, addig Európának talán mondhatjuk, hogy az Ionity a legfontosabb töltőhálózata. Természetesen Elon Musk vállalata az öreg kontinensen is folyamatosan bővíti a töltőhálózatát, de mellettük az Ionity az, ami a legismertebb. Idénre pedig elérte az Ionity, hogy immáron 600 töltőponttal van jelen Európában.

Mivel átlagosan 4, de inkább több oszlop található egy Ionity állomáson, így ebben a 600 állomásban benne van az összesen 3382 darab töltőoszlop is, amik egyenként 350 kW teljesítménnyel képesek egy elektromos autó akkupakkját tölteni, már, ha fel tudja venni ezt a sebességet az adott elektromos jármű. Ez a 600 darabos állomás annak fényében szép eredmény, hogy 2022 novemberében sikerült elérni az 500 darabos lélektani határt az Ionity-nek..

Lenyűgözőek ezek a számok, de láthatjuk, hogy a terjeszkedés és a telepítés jóval lassabban halad mint ahogy azt az Ionity tervezte. Ugyanis a gyorstöltő vállalat már 2020 végére el akarta érni a 400 töltőhelyszínt, azonban a négyszázadik helyszínt csak egy év késéssel helyezték üzembe. A vegyesvállalatot 2017-ben alapította a BMW, a Daimler, a Ford és a Volkswagen-csoport az Audival és a Porschével. A Hyundai Motor és a BlackRock Global Renewable Power Platform később pénzügyi befektetőként csatlakozott a hálózathoz.

Az eddig elért 600 Ionity állomás is már egy szép teljesítmény. Jövő év végére az 1000 töltőpont elérése a cél, összesen közel 7000 töltőoszloppal, Európa-szerte. Az Ionity jelenleg 96 állomás kivitelezésén dolgozik és 24 európai országban van jelen, köztük Magyarországon is.

Illetve azt is érdemes tudni, hogy az Ionity is inkább a saját maga által megvett földterületekben hisz, ez stabilabb megoldás lehet sok esetben, mint a tartós bérlet. Ha esetleg valaki eladná a vállalatnak a frekventált helyen lévő telkét, hogy ott az Ionity töltőállomást építsen, érdemes felkeresni a cég honlapját, ahol az Ionity jelenleg is aktívan keres legalább 500-3000 négyzetméteres telephelyeket, így akár nagyobb területű állomások megépítését is fontolóra véve. A helyszíneknek „legalább 12 töltőhelynek és hardvernek kell helyet biztosítaniuk” és könnyen megközelíthetőnek kell lenniük autópályákról vagy főutakról. Továbbá az Ionity előnyben részesíti azokat a helyeket is, ahol elérhetőek a már meglévő szolgáltatások (például benzinkutak, kávézók, üzletek és WC-k).

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!