Nem vicceltek a svédek, akkumulátorgyárat építenek Németországban

0

A 2017-ben még csak startupként működő svéd Northvolt igen nagyot ment az elmúlt években. A sikeres cégalapítás és az első gyár (Northvolt Ett, Skellefteå) megépítése után sorra jöttek a hírek a további grandiózus tervekről, amik azóta már konkrétumokká váltak. Ilyen például az autógyártókkal közös termelés megvalósítása. Ez utóbbiban eddig a Volvo és a Volkswagen (Northvolt-Zwei) állt a Northvolt mellé.

Azonban már 2022 elején tudni lehetett, hogy a Northvolt szeretne egy második, kizárólag saját fennhatóságú üzemet is megépíteni, valahol Németországban. Akkoriban a svéd vállalat sajtónyilatkozat formájában tudatta a nagyvilággal, hogy a legújabb üzemük, a Northvolt Drei 2025-ben kezdi meg a termelést, mintegy 3000 munkahelyet teremtve.

Nos, a svéd ütemterv jól halad, ugyanis a Spiegel lap szerint már meg is indultak a hivatalos eljárások és ezzel együtt a szükséges papírok beadása az akkumulátorgyár építkezésének megkezdéséhez. Mint azt már korábban mi is megírtuk, az üzem a német Schleswig-Holstein tartomány Heide nevű városa mellett épül majd fel. Az akkumulátorgyártás mellett a Northvolt egy akkumulátor-újrahasznosító üzem építését is tervezi a helyszínen.

A Northvolt a területrendezési folyamat részeként úgynevezett megvalósítási megállapodást írt alá Lohe-Rickelshof és Norderwöhrden önkormányzataival. A két önkormányzat a napokban kívánja jóváhagyni a dokumentumot. Ezután jön az építési engedély, majd a következő években összesen 4,5 milliárd eurót fektet a Northvolt a projektbe. Az üzem építésének fontos mérföldköve volt a mintegy 900 millió eurós állami támogatás engedélyezése, amelyet az EU Bizottsága a múlt héten hagyott jóvá.

A svéd Northvolt vállalatot két olyan magas rangú ex-Tesla vezető (Peter Carlsson és Paolo Cerruti) alapította, akik korábban a márka nevadai gyárában, a Gigafactory 1-ben dolgoztak. Első nagyobb segítségük az ABB volt, pontosabban a a svájci ABB Technology Ventures nevű cég.

Így a svájci vállalat pénzzel és szaktudással is hozzájárult a kezdeti nehézségek leküzdéséhez. 2018-ban aztán a Scania márkán keresztül a Volkswagen is elkezdett részesedést szerezni az egyre elismertebb Northvoltban. 2018 májusában pedig a helyszín kiválasztása is megtörtént két svéd területen: Västerås  (K+F részleg, 3-400 fő) és Skellefteå (gyártás a majdani Ett nevű gyárban).

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!