A dolgok jelen állása szerint a Fiat végre hajlandó túllépni az 500e sikerein és a jobbnál jobb, de mégis kedvező árú elektromos autók piacra dobásán gondolkodik.
Néhány napja, hogy legújabb sikersztorijuk a Fiat 600e bemutatkozott, máris érkeznek a legfrissebb hírek az olasz márka következő nagy dobásról, ami a Fiat Panda elektromos változata.
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy léteznek olyan elektromos autó vásárlók, akik nem ragaszkodnak a tömérdek extrához, a batár nagy méretekhez és a 80-100 kWh kapacitású akkumulátorokhoz, ha cserébe egy megfizethető árú elektromos autót vásárolhatnának. Európában ebben a kategóriában egyelőre a Fiat az, aki tarolna és az erre vonatkozó terveiket már tavaly áprilisban is megerősítették az olaszok. Akkor a tervekről Fiat akkori főnöke, Olivier François beszélt, amiben benne volt a Panda is:
„Kisebb autókat és nagyobb crossovereket fognak érkezni. Az egyiket Pandának fogják hívni, ami nem a formája miatt volt ikonikus, hanem a filozófiája és a szellemisége miatt, és ezt próbáljuk megragadni egy kicsit rá emlékeztető dizájnnal is. A Pandának egy kicsit robusztusnak, egyszerűnek kell lennie” – magyarázta François.
Azóta is beesik 1-1 hír az elektromos Pandáról, márciusban az Autocar magazin Carlos Tavares szavait hozta le a témában: „Nagy visszatérés lesz a B-szegmensben és a crossoverek között. Visszatérünk a legfontosabb kategóriákba.”
Persze konkrétumok azóta sem hangzottak el, de furcsa is lett volna, ha a felsővezetés kikotyogja azokat. A Fiat háza táján azóta történt némi változás, ahol az új főnök Olivier Francois lett és nemrég Oliver is megszólalt a Panda-ügyben.
A Fiat főnök már némi konkrétumot is hozott végre. Elmondása szerint jövőre lesz a Fiat 125 éves évfordulója (2024 július 11.) és egy bomba meglepetéssel készülnek a nagy eseményre.
Kedves mosolygás közepette adta ezt elő az Autocar magazinnak, hozzátéve hogy szerintük van még hely a B-szegmensben egy másik elektromos Fiat modellnek, ami tehát jövőre érkezik és a már többször emlegetett Centoventi lesz az alapja a szülinapi meglepetésnek. Ez utóbbit sokan tekintik nem hivatalosan a Panda alapjának, szóval elég esélyes, hogy ez lesz a Fiat meglepetése jövőre nekünk, vásárlóknak.
„Az autó, amelyet jövőre látni fognak, menő, népszerű és megfizethető lesz.”