Ezekkel az elektromos autókkal akar belépni Európa piacaira a GM

0
Reklám

Jól értesült információk szerint három fajta, tisztán elektromos SUV modellel akar belépni az európai piacra a General Motors 2023-ban.

A General Motors első embere, Mary Barra májusban beszélt arról, hogy csak elektromos autókkal térne vissza Európába. A GM hivatalosan jelen volt az öreg kontinensen, ám 5 évvel ezelőtt kivonultak, mikor az Opelt eladták a PSA csoportnak. Pedig 90 évig jelen voltak Európában, de a sikersztori megszakadt 2017-ben. Akkor az Opel és a Vauxhall márkák 2,2 milliárd dollárért kerültek a PSA csoporthoz, ami ma már szintén a Stellantis Csoport része.

Kína után ma Európa számít a második legnagyobb autós piacnak az elektromos modellek tekintetében, így joggal keltette fel kontinensünk a General Motors figyelmét újra. Nemhiába, hisz a GM – egy médiajelentés szerint – kezdetben három, a vállalat saját Ultium platformján alapuló tisztán elektromos SUV modellt hozna Európába.

Reklám

A pontos tervet hivatalosan csak 2023-ban jelentené be a General Motors főnöke Mary Barra és a vállalat európai vezetője Mahmoud Samara – legalábbis az Automobilwoche így tudja, jól értesült detroiti személyekre hivatkozva. A pletykákból egyelőre sajnos nem derült ki, hogy melyek lehetnek ezek az elektromos autók, de a GM-nek már van Ultium padlólemezre épített modellje, amit Chevrolet Equinox néven ismerhetünk. Továbbá a másik kettő Európában árult elektromos modell pedig a Chevy Blazer EV és a Cadillac Lyriq lehet.

Ha valóban erről a három elektromos GM modellről van szó, akkor a Chevrolet  és a Cadillac néven történő bevezetés kézenfekvőnek tűnik. De ez egyelőre nem biztos. Továbbá abban biztosak lehetünk, hogy a három modell nyilvánvalóan nem sok mindenben fog különbözni az amerikai modelltől. Az Ultium platform nagyon rugalmas: 230 és 1000 lóerő közötti teljesítményt és 50 és 200 kWh közötti akkumulátorokat támogat.

A General Motors egyelőre nem tervez európai gyártást, az összes rendelt modellt valószínűleg az USA-ból vagy Kínából importálnák. Ha igazak lehetnek a pletykák akkor kereskedői hálózattal sem tervez a GM az öreg kontinensen. Több mint valószínű, hogy az interneten árulnák a modelleket.

Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!