Biztos: jön az elektromos Renault Alpine R5

0

A francia Renault is elmondhatja magáról, hogy egyre komolyabban veszi az elektromos modellek fejlesztését és gyártását. Eddig személyautós fronton igazából csak a ZOE volt elérhető, mint tisztán elektromos autó, de megjelentek az utódok, ráadásul egyre nagyobb számban. Az első fecske az idei év elején a Renault 5 volt, ami bár a klasszikus Renault 5 formavilágából táplálkozik, de minden ízében egy modern elektromos autónak tűnik.

Egy hónappal később az angol Autocar magazin a nevet is tudni vélte, szerintük Renault Five néven érkezhet meg az újdonság, erről a vonatkozó dokumentumokat is linkelte az angol autós magazin (4 és 5). Technika tekintetében az autó a francia márka dedikált padlólemezére, a CMF-B EV-re épülne.

Gilles Vidal, a Renault tervezési igazgatója így nyilatkozott az autó bemutatása kapcsán:

„A Renault 5 prototípus megtervezése során múltunk kultikus modelljére, az R5-re támaszkodtunk. Ez a prototípus egyszerűen a modernitást testesíti meg, miközben jelenünk igényeit szolgálja ki: városi, elektromos, vonzó.”

Az új Renault 5 tehát hamarosan felfedi majd végleges, sorozatgyártásra érett vonalait, ám a gyártó addig is szeretné fenntartani az érdeklődést. Ezért itt volt az ideje egy újabb csemegének a típussal kapcsolatban, amit most meg is kaptunk. Érkezik a tisztán elektromos Renault Five-ból egy teljesítményre hangolt verzió is, ami egészen pontosan Renault Alpine R5 néven várható az Auto Express szerint.

Az újdonságról a Renault tervezési vezetője, Gilles le Borgne beszélt, aki egyben meg is erősítette, hogy a típus már bőven a tervezési szakaszban jár. Az autó létezésén túl ráadásul azt is elárulta Borgne, hogy annak teljesítménye 160 kW lesz, ami megegyezik a nagyobb testvér Mégane teljesítményével, ami szintén a CMF padlólemez módosított változatára épül meg. Ha minden igaz, a végleges formák az idei Müncheni Autószalonon fedik fel magukat a fólia mögül. Az R5 akkupakkja vélhetően 52 kWh kapacitású lesz.

Le Borgne még mást is elárult az autó kapcsán:

„Tekintve, hogy a CMF-EV platformról beszélünk, a 215 lóerős elektromos motort előre építjük be, az autó hátuljában pedig egy nagy meglepetést találhatunk: nyomaték vektor elosztót tervezünk oda az igazán lenyűgöző kezelhetőség és teljesítmény érdekében – ahogy azt egy Alpine esetében el is várja az ember. Igen, ezen dolgozunk éppen.”

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!