Hirdetés

A Tesla Semi 2017-es megjelenésével kiröppent az a hír is, miszerint az amerikai óriás cég egy, a Supercharger-nél is komolyabb töltőhálózaton dolgozik, a Megachargeren, amely segítségével az elektromos meghajtású teherszállító járműveiket lehet majd tölteni. A megjelenéskor Elon Musk elmondta, hogy ezen hálózat segítségével 400 mérfölddel (643 kilométer) lehet feltölteni mindösszesen 30 perc alatt ezen óriás elektromos szállítóeszközöket. Nagyratörő tervek, de hát ki más is lehetne erre képes, ha nem a Tesla?

Mit is tudhattunk meg eddig a Megachargerekről?

A Reuters-nek adott interjúban egy olyan cég képviselője, akik már leadtak foglalásokat a nemsokára megjelenő Tesla Semi-re elmondta, hogy a megrendelt modelleken kívül a Tesla beszélt egy töltési hálózat kiépítéséről is, amelyben a töltési pontok nem feltétlenül a szállítási útvonalak végén állnának rendelkezésre, hanem az útvonalak mentén, a teherautós pihenő helyeken.

Hirdetés

A Tesla Semi és a Megarcharger bejelentése óta eltelt 3 év, és a hálózat kiépítése még nem kezdődött meg. A Semi modellek azóta több próbaúton is voltak amerika-szerte, azonban mindig a már meglévő Superchargereket használták egy átalakító segítségével. Ez nagyobb mennyiségű Tesla Semi esetében kizárt, hogy működne, ugyanis a rendszer azonnal összeomlana. Ha a Tesla tényleg szeretne egy elektromos töltőhálózatot, azt minél hamarabb, még az elektromos kamion megjelenése előtt ki kellene alakítania.

A Tesla Semi programjáért felelős igazgató Jerome Guillen a következőket mondta el a témával kapcsolatban:

„Folytatjuk a Semi fejlesztését. Különösen a Megachargereken dolgozunk. Arra már rájöttünk, hogy a 350 kW, amit a személyautók esetében használunk nem lesz elég a Semi-nek. Tehát ennél sokkal erősebbet keresünk, amellyel lényegében egy szünetben, a vezetési idők között lehet feltölteni a Semi-t, hogy a következő szünetig lehessen vezetni folyamatosan a járművet. Tehát a Semi töltése alatt nincs időpazarlás. Más felekkel együtt dolgozva szeretnénk kialakítani egy szabvány infrastruktúrát, amelyet minden ügyfél számár ki lehet majd építeni. Ez minden, amit most valószínűleg elmondhatok. A megoldást nekünk kell kitalálnunk, mert még nem létezik.”

Az biztos, hogy mi nagyon kíváncsian várjuk, vajon sikerül-e a Teslának még időben kitalálni és kialakítani a hálózatot.

Hirdetés