Hirdetés

Sok érv szól az mellett, hogy jó dolog az elektromos meghajtású autó. A technológia térnyerése pedig visszavonhatatlanul beindult, az európai kontinensen legalábbis már nincs sok ideje annak, aki el akarja kerülni a súlyos pénzekbe kerülő büntetéseket a szigorodó szén-dioxid kibocsátási normák életbe lépése miatt. Szinte egyik gyártó sem vállalja be nyíltan, hogy ez az egyik fő indok arra, hogy termékportfóliójában megjelennek az elektromos (tisztán elektromos és plug-in hibrid) személyautók is. A Honda azon gyártók közé tartozik még, akik nem erőltették meg magukat elektromos modellek tekintetében, de legalább a dízelmotorok kivonását már bejelentették.

Az első ilyen hír a márkától még 2018 decemberében volt, miszerint Dave Hodgets, a Honda brit részlegének a vezetője nyilatkozott az Automotive News Europe-nak, melyben elmondta, hogy Európában 2021-től, az új Civic érkezésekor hagynak fel a dízelmotorral szerelt autók értékesítésével. Továbbá hozzátette: “Egyetlen új modellünk esetében sem elérhető a dízelmotor”. Lassan két év távlatából elmondhatjuk, hogy Hodgets úr jóslata valóban helyt álló volt, hiszen a Honda csendben, de biztosan elkezdte a dízelmotor kivezetéséhez szükséges átszervezéseket a kontinensen. Az eredeti, egész Európát lefedő terv 2022-re valósulhat meg, de Anglia előbb, már idén szeptembertől nélkülözi majd a dízeles erőforrást a Honda minden típusából. Ennek első áldozata a dízeles HR-V megszüntetése a kínálatban.

Dízeles Honda HR-V. Az utolsó Mohikán (volt).

Ha vetünk egy pillantást az alábbi táblázatra, láthatjuk, hogy talán nem is baj. A dízelek iránt 1 év alatt közel 39 százalékkal csökkent a kereslet, míg az elektromos modellek értékesítései esetében (BEV – tisztán elektromos és PHEV – plug-in hibrid) 130-190 százalékos a növekedés!

Hirdetés

A Honda tehát begyorsított a 2022-es évvel, hiszen tavaly márciusban még csak 2025 volt a kitűzött céldátum. Tom Gardner, a Honda Motor Europe alelnöke a tavalyi genfi autószalonon azt mondta: 2017 márciusában már megígértük, hogy a villamosítás felé vesszük az irányt. A környezetvédelmi kihívások továbbra is ösztönöznek bennünket és látjuk az elektromos mobilitás iránti igényt is. Ezért elhatároztuk, hogy 2025-ig minden autónkat villamosítunk Európában.”

Emellett pedig a Honda új energiaszolgáltatásokat is elindít az villamosítás elősegítése érdekében. “A Honda olyan energiagazdálkodási termékeket és szolgáltatások portfólióját kívánja létrehozni, mely megoldást kínál, mint az EV vásárlók és az európai szolgáltatók számára.”

Hirdetés