Hirdetés

A Cadillac mostani bejelentésével egyre inkább úgy tűnik, hogy a márkatulajdonos General Motors valóban elindítja a külön elektromos márkaként újjászületést, amiről még tavaly januárban beszélt. Az akkor elhangzottak alapján ugyanis vélhető volt a GM azon terve, hogy a Volvo (Recharge termékvonal) és a Volkswagen (ID. család) után ők is dedikált termékvonalat kívánnak létrehozni, méghozzá a nagy múltú Cadillac átalakításával. Már akkor rebesgettek egy XT6 kódnéven futó autót, ami első ránézésre eléggé hasonlít a most bemutatott Lyriq modellre.

Akkoriban erre az autóra egy három üléssorral ellátott, 7 személyes SUV-ként hivatkoztak a prezentáció előadói, ami egy teljesen önálló padlólemezt is kapni fog. Idén februárban már arról írhattunk, hogy áprilisban megismerhetjük a modellt, de vélhetően a vírushelyzet miatt elhalasztotta a premiert a Cadillac!

Úgy látszik a márka vezetői nem akarták tovább halogatni a dolgot és egy digitális bemutató keretein belül tegnap este bemutatták a (saját bevallásuk alapján) még csak közel 80 százalékos készültségű, viszont már biztosan az ultraluxust felvonultató Cadillac Lyriq tisztán elektromos crossovert!  Vélhetően a külsőn és a belsőn is faragnak még egy keveset a 2022 végén induló értékesítésig, hiszen a képeken látható autó még csak egy bemutató darab („show car”).

Közleményében a Cadillac úgy vélekedik az autóról, hogy ez lesz az, ami „újra definiálja az amerikai luxust” és rávezeti a márkát az elektromos átállásra, viszont a technikai adatok ismertetése elég soványra sikeredett. Amit jelenleg tudunk, az a több, mint 482 km (300 mérföld) hatótáv, az akár 19 kW-os AC fedélzeti töltő jelenléte, valamint a választható hajtásmód (hátsó, vagy összkerék) lesz.

Marty Hogan vezető mérnök elmondása szerint mindent megtesznek az elérhető hatótáv maximalizálása érdekében. Céljuk, hogy több, mint 300 mérföldes hatótávot biztosíthassanak elektromos autóiknak, de még erősen a fejlesztési program közepén járnak! Szerinte nem megmondható jelenleg, hogy mennyi lesz az elérhető hatótáv felső határa, míg a fejlesztések le nem zárulnak, de azt biztosan állította, hogy a teljesítményre hangolt, összkerék-meghajtású kivitelek akár 30-45 km-el (20-30 mérföld) kevesebb hatótávot fognak tudni produkálni.

Azt viszont biztosra ígérte, hogy a Lyriq irányíthatósága kiváló lesz a közel 50-50 százalékos tömegeloszlásnak és az alacsony tömegközéppontnak köszönhetően. Hasmagassága 100 mm-el lesz kisebb, mint a Cadillac XT5 vonatkozó mérete.

A General Motors azt még nem árulta el, hogy hol és melyik üzemében készül majd a Lyriq.