A Cadillac lesz a GM elektromos autóinak húzómárkája

0

A nagy amerikai márka úgy tűnik, felveszi a harcot a megszűnés ellen és az elmúlt évek vergődése után új utat talált magának.

Az tisztán látszik, hogy az autógyártók egyelőre külön termékcsaládokat hoznak létre az elektromos autóiknak, vagy már létező márkáikat vonják bele ebbe a körbe és szüntetik meg a belsőégésű kiviteleket.Előbbi esetébe tartozik az Audi, aki e-tron név alatt épít elektromos modelleket. Utóbbi esetére pedig a Mercedes-Benz a példa, akik egyrészt az EQ névvel önálló termékcsaládot hoztak létre, míg a SMART márkát átalakították csak elektromos modelleket felvonultató névvé.

A GM is most ezekbe az átalakításokba futott bele, amikor úgy döntött, hogy a Cadillac nevet „elektromosítja”. A luxusmárka neve alatt fognak ezentúl megjelenni a GM legújabb, következő generációs elektromos autói és természetesen a Tesla kihívójaként is aposztrofálják magukat. Az első bejelentésük pedig nem is váratott sokat magára, hiszen itt az első, tisztán elektromos Cadillac, az XT6. Az autó várhatóan egy 3 üléssorral ellátott SUV lesz, ami egy teljesen önálló padlólemezt is kapni fog.

A GM vezérigazgatója Marry Barra szerint ezzel egy új korszak kezdődik a Cadillac életében és ismét az a márka lesz, amiben a legújabb és legelőremutatóbb innovációk kapnak helyet.
Sajnos további információk nem derültek ki az újdonságról, de nagyon reméljük, hogy a GM komolyan gondolta a márka „reboot”-ját!

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!