Faceliftet kaphat a Renault Zoe?
Egy francia autós magazin, az Auto Plus közölte a hírt, miszerint a Zoe egy facelift keretein belül megújulhat idén júliusban.
Automata hangerőállítás jön bizonyos Tesla modellekbe is
Akár csak a pár hete bejelentett automata ablaktörlők esetében, ez az ígéret is egy „coming soon” ígéret keretében hangzott el Elon Musk szájából.
Ismét egy lépéssel közelebb kerültünk az Audi e-tron modelljeihez
A négykarikás gyártó már néhány piacon elérhetővé tette az ügyfelek számára, hogy egy előre meghatározott összegű előleg befizetése után lefoglalhassák modelljeiket. Norvégiában több mint...
Mercedes-Benz – 3 kontinens 6 üzemében gyártja majd elektromos modelljeit
Már nem csak koncepció autókat és sajtóközleményeket olvashatunk és hallhatunk a Mercedes-Benztől, hanem részletesen is bemutatta a tervét, hogy mégis hogyan képzeli el az elektromos autózás jövőjét. Azaz a "Switch to EQ" szlogenjét.
Lefoglalt magánúton tesztelték a Mission E-t
A fotókon egymás mellett látható a 911-es és a Mission E, a mérteken kívül nagy különbség nincs a két autó közt a képeken
Folytatódnak a töltőtelepítések: a Nemzeti Közművek Zrt. Mobiliti programja révén
Idén januárban helyezte üzembe első nyilvános elektromos autó töltőállomását az NKM Nemzeti Közművek Zrt. Békéscsabán. A vállalat 2018. évi célja egy komplett, mintegy 100 töltőből álló hálózat létrehozása az egész országban.
Tesla klón gyártására alakult kínai startup
Xiaopeng Motors, esetleg hallottátok már a nevüket valahol? Ne aggódjatok mi is csak egy tavalyi bejelentésük kapcsán olvastunk róluk. De a helyzet megváltozott, hiszen nem komolyabb dologgal álltak elő, mint egy Tesla klón tervével.
Az első teljesen elektromos Volvo személyautó
Többször írtunk már a Volvo-ról és arról, hogyan képzeli el az autói elektromosítását. A Volvo volt az első aki elhatározta, hogy 2019-től minden új piacra kerülő modellje teljesen elektromos, vagy hibrid meghajtású lesz!
Elkezdődött a BYD elektromos buszok kiszállítása Oslo városába
Ismét Norvégia és ismét egy jó hír a tömegközlekedés elektromos-alapúvá válásáról! Ezúttal Oslo városa döntött 2 db 18 méter hosszú csuklós busz beszerzéséről.
Matt fekete Tesla Model 3
Mikor a Tesla 2016-ban először bemutatta a Model 3-ast, akkor az egyik prototípus egy "matt fekete" példány volt. Ez a modell olyan jó benyomást keltett a nyilvánosság számára
Alaszkai főpróbán a Proterra elektromos busz
Az elektromos járművek és a hideg időjárás mindig egy fura kombináció. Viszont ennek ellenére is egyre több helyen tűnik fel akkumulátoros e-jármű. Ebben a cikkben például Alaszkában, ami ha belegondolunk nem a legideálisabb környezet egy e-busznak.
~600.000Ft évente ajándékba az új házad mellé? Ausztráliában ilyen ajánlat is van
Napjainkban ha családi ház építést vagy felújítást tervezünk, egyre többen terveznek fejlett elektronikai és okosotthon megoldásokkal, amik ha a munkálatok során nem is kerülnek rögtön beépítésre, a tervekbe érdemes belevenni.
Ultragyors elektromos autó töltőket is telepít Magyarországra a MOL-csoport
Tavaly nyáron írtuk arról, hogy NEXT-E néven egy újabb konzorcium jön létre. 2017 novemberében azonban fontos mérföldkőhöz érkezett az e-mobilitás és Európa közlekedésének fejlődése.
Model 3 vs. Leaf útfekvési teszt. Odaver a Nissan?
Érdekes videóba futottunk bele nemrég, amiben összehasonlítja egy sofőr, hogy viseli a városi úthibákat egy Model 3 és hogyan egy Nissan Leaf.
Brutális növekedés Angliában az e-autók piacán
Az angol elektromos autós piac 2017-ben minden eddiginél jobb évet zárt. Az éves növekedés mértéke az előző évhez képest 27%! Ennyivel több járművet helyeztek forgalomba 2016-hoz képest.

























