Mi lesz a BMW iX3 motorterében?

3

A bajor gyártó egyre több év tapasztalatát tudhatja magáénak, ha az elektromos meghajtásról van szó. Jelenleg az 5. generációján dolgoznak a technológiának, ami a legnagyobb változást hozhatja az i3 2013-as bemutatkozása óta!

A BMW meghívta az Electrek csapatát, továbbá egy csapat amerikai és kanadai riportert Münchenbe, hogy bemutathassák nekik a legfrissebb gyártási technológiákat. Amit a BMW végig hangsúlyozott, az pedig az 5. generáció legfőbb irányelve volt: a lehető legnagyobb hatótáv elérése. A fejlesztések a nagyobb integráltság, erősebb meghajtás és a magasabb energiasűrűség irányába mutatnak.

Akkumulátorok, modulok és cellák:

A BMW jelenlegi legnagyobb kapacitású akkumulátora 33 kWh, de az 5. generációs technológiával ezt meg akarja duplázni. Az első autó, ami már ezt a meghajtást fogja tartalmazni, az idén bemutatott BMW iX3 lesz!

Az idén, Kínában bemutatott elektromos SUV a tervek szerint 70 kWh-s akkucsomagot kapna, aminek a prototípusát be is mutatta a BMW a meghívott újságíróknak, bár érthető okokból képeket nem készíthettek ott. Ami biztos, hogy az új akkuk a prizmatikus lítium-ion akkumulátorokhoz fognak tartozni. Ez lesz a fő irányvonal a nagyobb autógyártóknál, kivétel a Tesla, akik a cilinderes kialakítású akkucellák mellett helyezték el a voksukat. A BMW az i3 esetében már a Samsung 94 Ah-s, prizmatikus akkumulátorait használja, ahogy a bajor plug-in hibridek is. A prototípus akkukat gyártó sor kapacitása évi több ezer cella legyártására alkalmas. A látogatás vezetője megjegyezte, hogy a BMW szeretne minél több szakértelmet szerezni az akkumulátorgyártásban és a kapcsolódó kémiai folyamatokkal kapcsolatban.

Elektromos Motorok és a meghajtás:

Egy dolgot nem vehetünk el a BMW-től, az pedig a kiváló elektromos motorok gyártásának ismerete. Az 5. generációs meghajtás esetében eltávolodnak az állandó mágneses motortól, helyette az egész motort és a további egységeket egyetlen egységgé integrálják. Az alábbi képek már az új technológiás, 200 kW-os motorról készültek, amiből igény esetén akár 250 kW csúcsteljesítményt is ki tudnak préselni és terveik szerint ha folytatódnak a további fejlesztések, akkor a méreten is tudnak majd még faragni. A BMW az új motorokat a plug-in hibrid és a tisztán elektromos modelljeiben is használni kívánja majd. Az új technológiával először a 2020-ban érkező iX3-ban találkozhatunk!

Érdekelnek a hírek, érdekességek a BMW és a Mini világából? Esetleg ilyen autót szeretnél venni, de még sok a kérdésed? Vagy már megvetted?
Segítenél másoknak? Tanácsokat adnál? Kérdeznél?
Jó helyen jársz, Magyarország BMW, Mini Elektromos és Plug-in hibrid Autós Club Facebook csoportjában mindenre megkapod a választ! Ide kattintva csatlakozz most!

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!