Kína cáfolja, hogy tiltott eszközökkel támogatja az elektromos járművek exportját

0

Kína soha nem él a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) által tiltott támogatásokkal az elektromos járművekre – közölte csütörtökön a kínai külügyminisztérium szóvivője.

Kína újenergia-termékei, köztük az elektromos járművek a komparatív előnyök és a piaci törvények együttes hatásának köszönhetően tettek szert széles körben népszerűségre a nemzetközi piacon” – mondta Mao Ning, a külügyminisztérium szóvivője szokásos sajtótájékoztatóján, válaszként Joe Biden amerikai elnök megjegyzéséről feltett újságírói kérdésre, miszerint Kína támogatásokat nyújt az amerikai piac elektromos járművekkel való elárasztásához.

Az újenergia-termékek a vállalatok erőfeszítéseinek, nem pedig a kormányzati támogatásoknak köszönhetően lettek sikeresek” – mondta Mao, hozzátéve, hogy az Egyesült Államokba tavaly exportált 13 ezer elektromos járművet nem igazán lehet „elárasztásnak” nevezni.

A Biden-kormányzat számos kínai ágazat exportját tervezi vámemeléssel megfékezni. Az elektromos járművekre kivetett vámot például az eddigi négyszeresére, a félvezetők vámtételét pedig a duplájára emelik.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!