A Volvo megkezdte az EX30 szállítását Európában

0

Egyre több jel utal arra, hogy a svéd (kínai) Volvo igencsak jól és jókor helyezkedett az EX30 kapcsán. Már a bemutatásakor is sokan áradoztak a statikus bemutatók és a szervezett próbavezetések után, ami nem csoda, hiszen egy kiválóan megtervezett, remek technológiai tudást felvonultató elektromos autót rakott össze a Volvo Cars.

Nagy eséllyel ezért is lehetett az EX30 olyan, amilyennek ma megismertük. A Geely által tervezett SEA (Sustainable Experience Architecture) platform ma már olyan konszernen belüli márkáknak ad alapot, mint például a ZEEKR. Már a tavaly nyári bemutató után látták a Volvónál, hogy az EX30-at sokan fogják megvásárolni. A tudás és az ár – 14 490 000 Ft – is rendben van az autó esetében, így a kereslet nem is maradt el a típus iránt, ami a kezdeti nagy lendületek után sem sikkadt el. Épp ellenkezőleg. Az EX30 annyira sikeres, hogy Kína után Európában is gyártani fogják.

A típus esetében kitűzött tavalyi értékesítési célok tehát már az év vége előtt teljesültek és vélhetően idén sem áll meg a kereslet az EX30 iránt, amiből az első darabok már meg is érkeztek december végén a szerencsés európai vásárlókhoz.

Ezek a darabok még Kínában készültek és hajókon érkeztek az öreg kontinensre, de 2025-től már a márka belgiumi gyárában is elindul a gyártás, így vélhetően a várakozási idők is jelentősen lecsökkennek. Egy rövid sajtóanyag is kijött a márkától az örömteli hírrel kapcsolatban, amiben azt olvashatjuk, hogy Belgium, Hollandia, Spanyolország és Portugália területén élő első megrendelők vehették át a Volvo EX30 elektromos autójukat.

A Volvo EX30 egy, illetve kétmotoros változatban vehető meg, előbbi esetében LFP (CATL), utóbbinál pedig NMC cellákkal. A választható kapacitások:

  • 51 kWh-s (49 kWh nettó) – 344 km WLTP
  • 69 kWh-s (64 kWh nettó) – 480 km WLTP

Ami a töltést illeti, az NMC akkumulátoros változatok egyenáramú töltési csúcsteljesítménye 153 kW és 26,5 perc kell, hogy 10-ről 80 százalékra töltsük az EX30-at. Az LFP akkumulátoros változat akár 134 kW-ig tölthető és 26 percre van szükségünk míg 80 százalékra töltjük. Az AC töltés 11 kW.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!