Az elmúlt néhány évben igen látványosan nőttek a tisztán elektromos autókkal megtehető hatótávok, ami leginkább az akkucellák fejlődésének köszönhető. Itt a mérvadó adat az energiasűrűség. Mindezt jellemzően Wh/kg-ban szokás megadni és minél nagyobb ez az szám, jellemzően annál nagyobb az egyetlen töltéssel megtehető hatótávolság.
Az autógyártók jellemzően többféle kapacitással kínálnak autókat, aztán a vásárló döntheti el hogy az igényeihez (és a pénztárcájához) képest mit ikszel be a konfigurátor megfelelő rubrikájába. Ez egy teljesen korrekt hozzáállás a gyártók részéről, ám az már nem feltétlenül az, ha a vaskos felárért kínált nagyobb kapacitású akkupakkal nem lehet megtenni az ígért, sok esetben nagyobb hatótávot. Sajnos úgy tűnik, hogy a Rivian által kínált megoldásokkal is lesz némi probléma.
Az amerikai gyártó, Rivian kínálatában eddig az R1T pickup és az R1S SUV vásárolható meg már egy ideje és egészen 2023 októberéig két akkukapacitásból választhattak a vásárlók: Standard és Large. Ezekkel rendre 270 és 352 mérföld EPA hatótávot (434 és 566 km) lehet nagyjából autózni. A konkrét értékek a felhasználás módjától függően eltérhetnek, de a Rivian a legutóbbi független teszten még jobban is vizsgázott, mint sok társa ezen a téren.
Éppen ezért meglepő egy függetlennek nevezhető hatótávteszt-sorozat, aminek a révén egy érdekes és sajnos nem túl örömteli hír került felszínre a Rivian egyik akkupakkjával kapcsolatban. Egy amerikai Youtuber készített egy összehasonlító videót, amiben két R1T pickupot tesztelt le, azok hatótávja szempontjából. Az egyikben a már említett nagyobb kapacitású Large Pack, míg a másikban a frissen bemutatkozott és egyben a legnagyobb kapacitást adó Max Pack volt. Míg a közepes pakk felára 6000, addig a legnagyobb akkupakké 10 000 dollár az alapárhoz képest.
A legnagyobb akkupakk esetében a Rivian 410 mérföldes EPA hatótávot ígér (660 km), a Max Pack opcióval szerelt Rivian modellek bruttó 149 kWh-s (nettó 142,3 kWh) akkumulátorral rendelkeznek.
A fentebb linkelt videó tanulsága szerint azonban úgy tűnik, hogy nem éri meg a 10 000 dolláros felárat a legnagyobb akkupakk, hiszen az abban szereplő Max Pack-es R1T az ígért további 58 mérföld (93 km) helyett csak 22 mérföldet (35 km) tudott hozzáadni a hatótávhoz.
Viszont az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Max Pack ugyanakkora méretű, mint a 6000 dolláros akkuval szerelt Rivian akkumulátor, azonban a gyáriak szerint a Max Pack hatékonyabb és nagyobb az energiasűrűsége. Továbbá a Rivian egyik szóvivője azt is elárulta, hogy a Max Pack saját fejlesztésű akkumulátorkezelő rendszerrel van ellátva, ami optimalizálja és növeli a Rivian 2170-es akkumulátorcelláit. Így érték el a Rivian mérnökei, hogy nagyobb energiasűrűség mellett ugyanakkora tömeggel gyártják a nagyobb, Max Pack néven emlegetett akkumulátorokat.
Mindez papíron ismét ígéretesnek hangzik, de a valós eredmények sokkal marginálisabbnak tűnnek, mivel a Max Pack további 11-12 kWh akkumulátorkapacitást kínál, ami 22 mérföldes hatótávolságot jelent. De jogosan felveti a kérdést, hogy a Rivian Max akkumulátorcsomagjára megéri-e a további 10 000 dollárt kifizetni. Viszont az is lehet, hogy a Rivian csapata a jövőben egy szoftverfrissítéssel még javítani fogja az akkumulátort, hogy annak minden előnye megmutatkozzon.
Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!