Kerékbe épített hóláncot szabadalmaztat a Hyundai

0

Évek óta figyelem, hogy miként fejlődnek az elektromos autók, hol mindig előkerül némi újdonság, ami nagyban megkönnyíti az új vásárlók életét. Legyen szó a fogyasztás csökkentése révén a költségek minimalizálásáról, vagy éppen kényelmi funkciók érkezéséről. Tehát egy elektromos autó a lehetőségek tárháza lesz még egy jó ideig.

A folyton érkező újdonságokat persze be is kell építeniük a gyártóknak az új modellekbe, amivel vagy törődik éppen egy márka, vagy ráérősen nézi, ahogy mások elhúznak mellette. Az egyik legismertebb ilyen lehetőség, amikor az autó akkupakkjában tárolt energiát mi magunk is fel tudjuk használni, igényeink szerint. Szinte adja magát a lehetőség, mégis csupán pár gyártó tette eddig lehetővé ezt a funkciót.

A dél-koreai Hyundai szerencsére élen jár az újdonságok beépítésében és az E-GMP padlólemez tervezésekor bizony szempont volt, hogy a lehetőség meglegyen ezek használatára. A már betervezett funkciókon túl pedig továbbra is folyamatosak a fejlesztések. Legutóbbi ilyen megoldásuk az Uni Wheel volt, melynek révén számos komponenst integráltak, így több helyet és nagyobb hatékonyságot elérve.

Ez a funkció csupán bő két hete került bemutatásra és máris itt a legújabb fejlesztés, a beépített hólánccal rendelkező kerék. Egészen pontosan arról van szó, hogy az utastérben egyetlen gombnyomásra elérhetővé válik egy hóláncos abroncs adta biztonsági szint. Az alábbi videóban a működést lehet megtekinteni.

Az abroncsba integrált hólánc technológia úgynevezett „alakmemóriás ötvözetű” modulokat használ a tapadás biztosítására, melyek a kerék és a gumiabroncs belsejében helyezkednek el. Ezek a modulok kinyúlnak, hogy „hóláncként” működjenek, amikor elektromos jel érkezik az utastérből. A hagyományos hóláncokkal ellentétben, amelyek felszerelése és eltávolítása bonyolult, ez a technológia egy gombnyomásra automatikusan felhelyezi az alakmemóriás ötvözetű „hóláncokat”, segítve a biztonságot és stabilitást a havas körülmények között.

A technológia már szabadalmaztatás alatt áll mind Dél-Koreában, mind az Egyesült Államokban és a Hyundai Motor, valamint a Kia is azt tervezi, hogy fontolóra veszi a gumiabroncsok tömeggyártását a további technológiai fejlesztések, tartóssági és teljesítménytesztek, valamint szabályozási felülvizsgálatok után.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!