Megfizethető elektromos autókkal rohanná le a piacot a Stellantis

0

A Stellantis egy adag olcsó elektromos autóval tervez versenyre kelni az Európába áramló olcsó kínai járművekkel szemben.

Kicsivel több, mint egy hete, hogy a Citroën bemutatta ë-C3 elektromos autóját, ami a Stellantis „CMP Smart Car” platformján kapott helyet. Ez a kis elektromos autó úgy lépett be a köztudatba, mint a Citroën első megfizethető, Európában gyártott elektromos autója. Azonban az Automotive News legfrissebb értesülései szerint „körülbelül” hét olcsó modellt építhet a Stellantis erre az architektúrára, melyeket a konszern négy tisztán elektromos platformja, Small, Medium, Large és Frame mellett valósítanak meg.

Továbbá a Stellantis 2024-ben a Citroën ë-C3 nagyobb változatát, és legalább két másik Stellantis márka modelljét is be akarja mutatni. Az azonban nem világos, hogy a „nagyobb változatú” ë-C3 mennyivel lenne nagyobb.

Renaud Tourte a Stellantis Smart Car platform vezetője elárulta a lapnak, hogy 2024-ben még az új elektromos Fiat Panda is megérkezhet. Mindez nem újdonság, elvégre a Fiat márkafőnöke, Olivier Francois augusztusban azt mondta a Bloombergnek, hogy 2024. júliusában 25 ezer eurós elektromos Fiatot dobnak piacra.

Ugyanakkor az Opel is ugyanerre a platformra tervezi a 25 ezer eurós elektromos modelljét, melynek pontos részletei egyelőre még nem ismertek. Így még az is nyitott kérdés, hogy az ë-C3-ból származó elektromos modellek ugyanazzal az elektromos hajtással érkeznek-e meg, vagy némi eltérés is várható modellenként.

A Stellantis Group platformlogikáját tekintve teljesen valószínűtlen volt, hogy az ë-C3 egyébként is önálló modell maradjon. Ellentétben az elektromos Fiat 500-assal, amelyre más modell nem épült, a CMP Smart Car platform alacsony költségű gyártásra képes. Mindezt valószínüleg az is nagyban segíti, hogy a CMP Smart Car platform nem teljesen új fejlesztés, hanem a már meglévő CMP platformból származik.

Továbbá a Stellantis a nagyobb járművek termékportfólióját is bővíti, mivel az autógyártó hivatalosan is bejelentette a haszonjármű-offenzívát. Ugyanakkor a vállalat azt is állítja, hogy újrapozicionálja észak-amerikai termékcsaládját a jövőbeni elektromos kisteherautókkal és pickupokkal.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!