Az elmúlt években a Mercedes-Benz nem csak a személyautók terén kezdett el határozott nyomulásba, hanem a kamionok terén is, már ami az elektromos meghajtásúakat illeti. Ezen kamionjai közül is az eActros talán a legtöbbször szereplő típusnév és nem véletlenül. Erre pedig csak rátesz egy lapáttal a most bemutatott eActros 600 tisztán elektromos kamion, ami a 40 tonnás kategóriában indul.
Itt már van egy bevált játékosa a Mercedes-Benznek, ez az eActros 300, ami elsősorban a regionális áruszállításban lehet környezettudatos választás. Első ránézésre alig különbözik az ismert dízelmotoros Actrostól. Öntömege 40 tonna, két elektromos motor van ezekben a kamionokban és 315, vagy 420 kWh (3x, vagy 4x 105 kWh) kapacitású akkupakkal választhatók, utóbbival akár 400 kilométer hatótáv is elérhető. Idén márciusban vélhetően már az utolsó teszteket hajtotta végre a típus esetében a mérnökcsapat, hogy az idei év végére tervezett kiszállítások elindulhassanak.
A munka letudva, gondolhatnánk. Azonban a Mercedes-Benz úgy döntött, hogy egy komolyabb tudású eActros modellt is a kínálatába rak, így született meg az eActros 600. Az eActros 600 is szintén közel lehet a végleges állapothoz, ugyanis nemrég néhányat autós újságírók kezébe adott a Mercedes-Benz, tesztvezetés céljából.
Ez a kivitel már a 2022-es IAA-n is ismert volt és hamarosan ezek gyártása is megkezdődik. Ám addig is pár darab, a „gyártáshoz nagyon közel álló prototípus” volt a meghívottak szórakoztatásának alapja.
Az eseményt, ami a wörthi főüzem mellett volt, vélhetően annak apropóján szervezték, hogy október 10-én lesz az eActros 600 világpremierje. A tesztvezetés több szakaszból állt, de minden esetben a kamionok dugig voltak pakolva, hogy a terhelés valós legyen. Az egyik útvonal Stuttgartból az „Albaufstieg”-en keresztül az Aichelberg, Kufstein és Brenner autópályán keresztül a dél-tiroli Bolzanóig tartott. Az eredmény bámulatos: a teljesen feltöltött eActros 600 több mint 1000 kilométert tett meg egyetlen töltési megállóval.
De mi van ebben a kamionban, technika szempontjából? Az eActros 600 tengelyei között három, összesen 600 kWh feletti kapacitású akkumulátorcsomag található, LFP kémiával. A 600-as típusjelzés ebből az akkumulátorkapacitásból eredezik, hasonlóan az eActros 300 esetéhez. Kisebb testvéreihez hasonlóan a 600-as is elektromos merev tengelyt használ, két integrált elektromos hajtással. Ezek 400 kW folyamatos teljesítményt és 600 kW feletti csúcsteljesítményt biztosítanak. Az eActros 600 rendszerfeszültsége 800 voltos.
A körülbelül 500 kilométeres hatótávolságú eActros 600 valamikor 2024-ben kerül sorozatgyártásba és támogatja a közelgő MCS töltési szabványt is. A Daimler Truck szerint a 600-as kamion akkupakkja egy ilyen megawattos töltővel közel 30 perc alatt felölthető 20-ról 80 százalékra. Karin Rådström, a Mercedes-Benz Trucks vezérigazgatója szerint egy ilyen 600-as kamion várhatóan tíz év alatt 1,2 millió kilométert tesz meg. A közepes méretű eActros teherautókkal szembeni különbségek elsősorban a cél távolságához kötődnek, így a hosszú távú utazásokra alkalmas háló fülke megléte az, amiben különbözik az eActros 300/400 ágy nélküli fülkétől, illetve újra tervezték az alépítményt is.