A Porsche ellenfeleként debütálhat az elektromos Range Rover Velar

0

Az angol Jaugar Land Rover (JLR) márkacsoport is szépen lassan nekiáll, hogy átszervezze az aktuális kínálatát annak érdekében, hogy versenyképes alternatívát adhasson egyrészt a már meglévő vásárlóinak, illetve hogy újakat is magához vonzzon. Abban a kategóriában, amiben a JLR is játszik, a tisztán elektromos Porsche Macan lesz az egyik legerősebb játékos, amit az angolok sem hagyhatnak szó nélkül.

A brit sajtó szerint a versenyképesség megtartása érdekében a 2017-ben bemutatott Range Rover Velar átalakítása tisztán elektromos meghajtásra lesz az első lépés. Nem mellesleg a Velart már megjelenésekor is az aktuális Porsche Macan ellenfelének szánták, így a rivalizálás tovább folytatódhat a brit és a német márka között.

Tavaly ősszel volt arról szó, hogy a JLR a Halewood melletti gyárát fogja átalakítani és egyben felkészíteni arra, hogy ott elektromos autókat gyártson. A Liverpool külvárosában található halewoodi üzemet eredetileg a Ford nyitotta meg 1963-ban. Az első autó, amely legördült a futószalagról, a Ford Anglia volt. A Ford számos modell, például a Corsair gyártására használta az üzemet, mivel ez lett az autógyártó elsődleges európai gyártóüzeme. Halewoodban ezután 2001-től a Jaguar X-type modellt gyártották, majd 2007-ben az első Land Rover LR2 ( Freelander) az itten gyártósorról gördült le.

Korábban a JLR már megerősíttette, hogy a Range Rover Discovery Sport és Evoque modellekből jön elektromos változat, melyek Halewoodban készülnek majd. Az Autocar magazin szerint a Velart lesz a következő, amit majd elektromos meghajtással látnak és szintén Halewood lesz a típus otthona.

A JLR tavaly júliusban jelentette be, hogy az EMA padlólemeze már mérnöki jóváhagyás alatt áll és várhatóan a következő hónapoktól lesz gyártásra kész. Az elektromos Velar is erre az EMA-ra épül majd fel, ahogyan várhatóan a Range Rover Discovery Sport és az Evoque elektromos változatai is. Bár a JLR még nem fedte fel a hivatalosan 2024-ben megjelenő EMA architektúra mögött meghúzódó részleteket, azt biztosan tudni már, hogy rugalmasan alakítható akkumulátorkapacitásokat és 800 V-os gyorstöltési lehetőségeket fog tartalmazni.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!