Brutális mennyiségből fejleszti töltési infrastruktúráját Egyesült Királyság

0

Anglia is egyre jobban tesz erőteljes lépéseket annak érdekében, hogy útjain minél gyorsabban, minél több elektromos meghajtású autó közlekedjen. Ennek egyik legszembetűnőbb jele az ilyen autók működtetéséhez szükséges töltőhálózat folyamatos fejlesztése. Egymás után érkeznek a hírek az ilyen irányú fejlesztésekről és most egy újabb jelentős beruházás van készülőben.

A folyamatos töltőtelepítések és a tervben lévő újabb töltőpontok hatására az angol autóvásárlókban egyre inkább oldódni látszik az egyik legnagyobb félelem, vagyis hogy nem fogják tudni hol tölteni ezeket az autókat, ha vesznek egyet. Tavaly nyáron egy felmérés minden megkérdezettje átváltana elektromosra, ha az árak egy szinten lennének egy belsőégésűvel. 2011-ben még csak 1, 2015-ben is csak a megkérdezettek 2 százaléka váltott volna elektromos meghajtásra. Hét év alatt ez az arány felment 100 százalékra, ami igencsak elgondolkodtató. A teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a 100 százalék a PHEV hajtáslánccal együtt jött ki, aminek révén egy igen erősnek mondható aggodalom nyerhető ki az egyenletből, vagyis az akkupakk kapacitásával megtehető hatótáv.

Nemrég pedig egy konzultációt indított az angol kormányzat az elektromos autók ügyében. Ez lesz az utolsó, nagyobb volumenű kormányzati kérdezz-felelek a témában, ami a „ZEV Mandate” nevet kapta. A konzultáció 2023. május 24-ig tart és célja, hogy előkészítse az átmenetet az újként eladott belsőégésű járművek tervezett, 2035-től kezdődő kivonásának törvénybe iktatására az Egyesült Királyságban.

Emellett egy új törvényjavaslat megalkotása is folyamatban van, célja az ország energiabiztonságának garantálása. Ennek lényege, hogy Anglia közlekedése minél előbb mentesíthesse magát a külföldi kitettségtől, leginkább az import kőolaj tekintetében. Inkább maguk termelnék meg a közlekedéshez szükséges energiát, ami aztán elektromos autók akkumulátoraiban végezné. Ennek központi eleme az a 380 millió angol Fontos pénzügyi csomag is, ami kizárólag töltők telepítésére vonatkozik, illetve annak segítése, hogy aki töltők telepítésébe fogna, minél könnyebben megtehesse.

„Megerősítjük Nagy-Britanniát azzal, hogy hosszú távon biztosítjuk energiabiztonságunkat megfizethetőbb, tisztább, Nagy-Britanniából származó energiával, így leszoríthatjuk az energiaárakat és növelhetjük gazdaságunkat.” – Grant Shapps energiabiztonsági miniszter.

Az átállás tehát folyamatosan halad előre Angliában is, melynek feltételeit folyamatosan biztosítja mind a kormányzat, valamint a piaci résztvevők egyaránt.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!