Néhány EU-s ország a belsőégésű buszok és teherautók mielőbbi betiltását szorgalmazza

0

Négy európai ország kezdett el nyomást gyakorolni az Európai Unió döntéshozóira annak érdekében, hogy a személyautók után a teherautók és buszok esetében is vezessenek be olyan szabályozást, ami kimondaná, hogy az ezen kategóriába tartozó járművek sem eregethetnek magukból környezetszennyező gázokat.

Tavaly ősszel volt nagy meglepődés, amikor kijött a hír az EU hivatalos döntéséről. Ennek értelmében az Unió 27 tagállamában 2035 után csak olyan személyautókat lehet újként megvásárolni, amiben nincs belsőégésű motor. Az egyezség részét képezi az unió azon törekvésének, hogy lehetőleg nullára csökkentsék a közlekedés károsanyag-kibocsátását az EU-ban. Az EU klímaváltozás elleni intézkedéscsomagja keretében a károsanyag-kibocsátást 2030-ig 55 százalékkal tervezik csökkenteni az 1990-es évek szintjéhez képest, míg a klímasemlegességet 2050-re érnék el. A határozatot 2026-ban egyszer még módjában lesz módosítani a döntéshozóknak, ha a helyzet úgy kívánja.

Akkor hetekig ettől és a sok ismert ember, valamint szakértő véleményétől volt hangos a sajtó és az internet. Most egy újabb intézkedést sürget néhány európai ország, ami a személyautók után a teherautók és a buszos személyszállítás terültére lenne hatással. Hollandia, Belgium, Dánia és Luxemburg most azért kilincsel az EU döntéshozóinál, hogy ezen kategóriába tartozó járművekből se lehessen egy bizonyos dátum után belsőégésű verziót vásárolni.

A négy ország igen erős dátumot tűzött ki ezen szabályzat életbe léptetésére: 2030-at. Véleményük szerint az EU klíma-semleges működésére kitűzött 2050-es cél eléréséhez egy ilyen döntés is hozzásegítené Európát. A hírt a Reuters írta meg és ha belegondolunk, a 2030-as céldátum még a személyautók 2035-ös dátumánál is komolyabb hatással lenne a szegmens résztvevőire. A gyártóktól, egészen az ezen járművek szolgáltatásait igénybe vevő emberek költségéig mindenre.

Az ötlet nem rossz, de azt is figyelembe kell venni, hogy az elektromos meghajtású teherautók, kamionok és buszok még csak az elmúlt 1-2 évben kezdtek el erősebb jelenlétet felmutatni, így pont, hogy ezen szektornak kellene több időt hagyni a fejlődésre. Ha a következő pár évben minden teherautót, buszt le kell cserélni elektromosra, az brutális költségekkel járna, nem beszélve a ma még nem kiépült gyártói kapacitásokról, vagy éppen az ezen járművek töltésére szolgáló infrastruktúráról.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!