Meglepő mennyiségű foglalás érkezett az első napelemes e-autóra

0

Húszezer foglalás érkezett a világ első soroztgyártott napelemes elektromos autójára, a Sono Motors Sion EV-jére.

Idén márciusban nagy lépést tett előre a Sono Motors által gyártásnak indított Sion. Hisz elindult az első sorozatgyártásra érett napelemes autó tesztgyártása. Július végén pedig a Sono Motors bemutatta a végleges verziót a Sion napelemes autóból, melynek felületeit befedő napelempanelek egy nap alatt közel 16-17 kilométerrel tudják megnövelni az alapból 250 kilométeres valós hatótávot. 

A változások között említhetjük az első fényszórókat, vagy éppen a középre került töltőnyílást, benne a kétirányú töltést is biztosító csatlakozókkal. A töltőnyílás alá egy légbeömlő került, tolatókamera került az autóra és a hátsó lámpatesteket is átdolgozták. A belső teret is a sorozatgyártáshoz is igazították, amiben továbbra is hangsúlyos szerepet kap a szabadon álló infotainment kijelző. A valódi mohát tartalmazó műszerfali panel is bekerült a műszerfalra. A napelemcellákon túl minden komponens a Sono Motors tervezése. Az autó gyártását a finn Valmet Automotive végzi.

A napokban a Sono Motors tudatta, hogy a világ első sorozatgyártásra érett napelemes autójára 2022. szeptember 1-jéig több mint 20 000 előfoglalás érkezett. Az egyes magánfoglalók által fizetett átlagos előleg összege 2 000 euró, azaz a jelenlegi árfolyamokkal számolva körülbelül 805 ezer forint.

A Sono Motors úgy tervez, hogy a Sion induló ára 25 126 eurótól fog indulni, ami nagyjából 10 millió forintnak felel meg. Ezzel az árazással a Sono azt reméli, hogy a Sion EV lesz a világ első tömegeknek szánt tisztán elektromos, napelemes autó.

Tervek szerint a Sion sorozatgyártása 2023 második felében kezdődik és a Sono Motors célja, hogy hét év alatt mintegy 257 000 napelemes autót gyártson le. A Sion EV összesen 456 napelempanellal érkezik, ami hetente akár 112 kilométer szabad hatótávot ad a töltöttséghez. Mindez akár megduplázódhat azokon a területeken, ahol gyakran süt a nap.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!