Elindult a Sion, a napelemes elektromos autó tesztgyártása

0

A müncheni székhelyű napelemes autókat fejlesztő Sono Motors bejelentette, hogy hamarosan megkezdi a Sion sorozat tesztgyártását.

Az elektromos autók körében a napelemet aktívan kihasználó darabok igazi különlegességnek számítanak. Ezek az úgynevezett SEV-ek, vagy Solar Electric Vehicle néven futó elektromos autók. Persze itt nem arra kell gondolni, hogy az ilyen autókon lévő napelemek teljesen ki tudják váltani a villamoshálózatra történő csatlakozást. A napelemek itt inkább a nagyobb hatótáv eléréseben segítenek azáltal, hogy kevés, de folyamatos töltéssel segítik a megtehető hatótávot.

A kategória egyik ászaa német Sono Motors, akik már egy ideje bemutatták erre a technológiára épülő autójukat, a Sion-t. Ennek különlegessége az, hogy minden egyenes felületet befedtek napelemmel, amik egy nap alatt közel 16-17 kilométerrel tudják megnövelni az alapból 250 kilométeres valós hatótávot.

Legújabb sajtónyilatkozatuk szerint pedig már a sorozatgyártás beindításának kapujában állnak, már az elő-szériás gyártásnál tartanak. Ha pedig minden szükséges engedély megérkezik, indulhat a tényleges sorozatgyártás. További jó hír, hogy az eddig megismert autó nem a végleges autó formája, annak finomított, végleges formáját idén nyáron mutatja be a müncheni-székhelyű vállalat.

A következő hónapokban a Sono Motors a Sion tesztelését, validálását és tanúsítását végzi. Egészen addig amíg az első, tömegek számára elérhető, megfizethető napelemes elektromos jármű (SEV) le nem gördül a gyártósorról, várhatóan jövőre. A tesztautók megalkuvást nem tűrő gyakorlati teszteken esnek át, extrém körülmények között Európában és az Egyesült Államokban, beleértve a különböző éghajlati viszonyok között történő tesztelést. A napelemes technológia és a biztonság optimalizálását, valamint a töréstesztek mellett a menetdinamika finomítását tesztpályákon és közutakon. A 37 3. generációs karosszéria flotta 16 komplett járműből és 21 tesztjárműből áll.

A Sono Motors munkáját a thyssenkrupp Automotive Body Solutions és a Betrandt támogatja a sorozatgyártásban. Markus Volmer, a Sono Motors műszaki igazgatója szerint „mindkét partner nem csak széles körű szakértelemmel rendelkezik az autógyártás területén, hanem a szükséges infrastruktúrával és kapacitással is, hogy tesztautóinkat gyorsan és kiváló minőségben lehessen gyártani. Így jó úton haladunk a Sion tesztelése felé.

Az integrált karosszéria-konstrukciós megoldások szakértőjeként a Thyssenkrupp Automotive Body Solutions felelős az alumínium térváz gyártásáért. A Bertrandt pedig a több évtizedes tapasztalattal bír az integrált járműfejlesztés területén és ők felelnek a müncheni Sion tesztflotta összeszereléséért is.

A mindössze bruttó 28 500 euróra becsült eladási árával a Sion lehet az első megfizethető SEV. Ennek a családbarát autónak a külső burkolata 458 zökkenőmentesen integrált napelemből áll és lehetővé teszi az önellátást rövid utakon. A napelemek által termelt energia átlagosan heti 112 km-rel (akár 245 km-rel) növeli a Sion 54 kWh-s LFP akkumulátorának hatótávolságát. A nagyvárosi területeken ingázóknak így ideális esetben négyszer kevesebbet kell tölteniük Sionjukat, mint az azonos járműosztályba tartozó, hasonló akkumulátorméretű hagyományos elektromos autókat. A kétirányú töltési technológia kiegészíti az autó napelemes integrációját és úgy tervezték, hogy a Siont fenntartható, kerekeken járó erőművé változtassa, amely akár 11 kW teljesítményű elektronikai eszközöket, otthoni vagy más elektromos autókat is képes táplálni.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!